Kínában egy repülőgép csak egyórás késéssel indulhatott el és egy nőt letartóztattak, miután kinyitotta a vészkijáratot, hogy "egy lélegzetvételnyi friss levegőhöz" jusson- írta a South China Morning Post. A Xiamen Air MF8215-ös járata Vuhanból Lancsoúba tartó gépe szerdán délután háromnegyed négykor szállt volna fel eredetileg.

Amikor az ötvenes éveiben járó nő fölszállt a gépre, a utaskísérők tájékoztatták a szabályokról, így hogy a vészkijárat mellett kapott helyet, és arra is figyelmeztették, nehogy ahhoz a gombhoz nyúljon, ami kinyitja a vészkijáratot.

A nő azonban, ahogy a stewardess mások segítségére sietett, megnyomta a gombot. Azzal magyarázta, hogy friss levegőre volt szüksége.

Valószínűleg pénzbüntetéssel sújtják majd.

Nem ez az első hasonló eset, elég, ha csak a példákat nézzük az elmúlt évből, amiket mi is megírtunk. Itt van azonnal egy:

Egy férfi kinyitotta a repülő vészkijáratát a levegőben, mert azt hitte, amögött van a vécé

Hatalmas pánikot okozott egy férfi a GoAir Delhiből Patnába induló járatán, mert az út közben ki akarta nyitni a repülőgép vészkijáratát, amire azt

És itt egy másik is.

Letartóztatták az utast, aki leszállás után a vészkijáratot kinyitva próbálta elhagyni a gépet

Az idős kínai férfi nem nagyon értette, miért volt baj, amit csinált.

Kiemelt kép: Twitter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!