Az Országgyűlés november 9-én fogadta el azt a Varga Judit igazságügyi miniszter által kezdeményezett törvénymódosító javaslatot, amely a gyermekelhelyezések gyakorlatában hoz érzékelhető változásokat. A változtatás lényege, hogy a bíróság a szülők megállapodásnak hiányában akár az egyik szülő kérésére is elrendelheti a közös szülői felügyeleti joggyakorlást, illetve a váltott gondoskodást.
A módosító javaslatot az ősszel élénk érdeklődés fogadta, olyannyira, hogy októberben kisebb nyilatkozatháború is kialakult az Igazságügyi Minisztérium és - a döntés-előkészítésben egyébként részt vevő - néhány civil szervezet között. A NANE, a Patent Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség akkor azt írta, hogy a kormány a módosítással úgy védi a családon belüli erőszak áldozatait, hogy több jogot ad a bántalmazók kezébe. A civil szervezetek korábban a minisztérium mellett működő Családjogi Civil Munkacsoport tagjaiként írásos véleményt is küldtek a minisztériumnak. Ebben azt részletezték, hogy
az egyik szülő kérelmére elrendelhető közös szülői felügyelet, valamint a váltott elhelyezés ötlete súlyos veszélynek tenné ki a családon belüli erőszak áldozatait, ezért a jelenlegi jogalkalmazói felkészültség mellett kifejezetten ellenzik a bevezetését.
A minisztérium válaszul közleményt adott ki, melyben azt írta: a civil szervezetek véleménye azt sugallja, hogy az elvált, különélő szülők mind bántalmazók, kapcsolati erőszakot elkövetők, ami a tárca álláspontja szerint elfogadhatatlan és leegyszerűsítő kifogás.
A váltott elhelyezés
A jogszabály-módosítás lényegében lehetővé teszi a bírónak, hogy váltott elhelyezésről hozzon ítéletet, amennyiben az érintett gyermeknek az igénye ezt indokolttá teszi
- mondja a 24.hu kérdésére Szaniszló Csaba, az Apák az Igazságért Egyesület elnöke, aki a javaslatcsomagot véleményező Családjogi Civil Munkacsoportnak is tagja. Szerinte ez azért indokolt, mert a gyermeknevelés mindkét szülőnek kötelezettsége, nem pedig csak joga.
Váltott elhelyezésre korábban is volt lehetőség, hiszen a szülők, ha a szétválás után meg tudtak egyezni abban, hogy a gyermek felügyeletét közösen látják el, akkor erről a bíróság hivatalos végzést adhatott ki. Ez azonban egyértelműen a szülők közötti jó együttműködést feltételezi. A bírósági döntések egyébként is csak a válásos esetek kicsi részét érintik, az ügyek 80-85 százalékában ugyanis a szétváló szülők továbbra is együttműködnek, és meg tudják oldani a gyermek jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
A váltott elhelyezés, illetve gondoskodás egy napjainkban széles körben terjedő jogintézmény a gyermeknevelésben, mely a szülők közös felelősségvállalását preferálja abban az esetben is, ha már nem élnek együtt. Az európai trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos jogalkalmazás a kontinensen ebbe az irányba mozdul el. A törvénymódosítás tehát tulajdonképpen úgy is értelmezhető, hogy ennek az Európa-szerte terjedőben lévő gyakorlatnak teremt szélesebb lehetőséget. A mostani módosítás kritikusai azonban főleg azt sérelmezik, hogy az alapján a bírók az egyik fél kérelmére hivatkozva egyoldalúan kikényszeríthetik az együttműködést az erre hajlandóságot nem mutató szülők között is.
A minisztérium érvelése szerint a korábbi magyar szabályozás alapján, ha a szülők nem tudtak megállapodni a szülői felügyelet kérdésében, a bíróság döntésre kényszerül, hogy a gyermek felett melyik szülő gyakorolja a felügyeleti jogot. Ez abban az esetben is így volt, ha a bíróság szerint mindkét szülő egyaránt alkalmas lett volna a gyermek gondozására, nevelésére. A törvénymódosítás szerintük kibővíti a bíróság döntési lehetőségeit azzal, hogy a gyermek érdekében olyan megoldást is alkalmazhat, amivel egyik szülő sem szorul ki a gyermek életéből, és a gyermeknek sem kell elszakadnia egyik szülőjétől sem. A három nőjogi szervezet ezt az érvelést is vitatta, amikor azt állította, hogy a szabály teret nyit annak, hogy adott esetben bántalmazó szülők jussanak felügyeleti joghoz. Érvelésük szerint azért, mert a magyar bírói kar nincs megfelelően felkészülve arra, hogy felismerje a bántalmazó attitűdökkel rendelkező szülőket, és ezáltal hozhat olyan döntéseket is, amelyek csak rontanak a helyzeten.
Szaniszló szerint ez a felvetés azért érthetetlen, mert a bíróság a bántalmazás tényét, amennyiben felmerül, minden esetben hivatalból is vizsgálja, ha a gyermek-elhelyezési ügyben egyik vagy másik szülő mellett dönt, ez a probléma tehát korábban is fennállt.
Nyilvánvalóan a peres eljárásban a szülők megegyezésének hiányában ugyanúgy bizonyítás kérdése, hogy a szülői felügyeleti jogok közös gyakorlására van-e a gyermekek érdekében lehetőség, és ez a gyermekek érdekét szolgálja-e vagy sem. Nyilván értékelik a szülők perindítást megelőző vagy per alatti magatartását is
- fogalmaz a 24.hu kérdésére Landes Judit ügyvéd, családjogi szakember. Szerinte egy bántalmazó szülő esetében fel sem merülhet a közös szülői felügyeleti joggyakorlás. Arról, hogy a törvénymódosítás kinek jó, Landes azt mondta, a gyakorlat fogja eldönteni, de ügyvédi szempontból ennek a megítélése nyilván attól függő, hogy az adott ügyvéd melyik oldalt képviseli.
Szaniszló Csaba szerint a női érdekvédelmi szervezetek érvelése azért is sántít, mert közel sem igazolt, hogy a váltott elhelyezéssel érintett családokban a bántalmazás gyakoribb lenne, hiszen az inkább a konfliktusforrások csökkenését eredményezi. Ahogy az sem igaz, hogy a bántalmazó csakis az apa lehet. Ennek egyik ékes példája az az idei októberi eset, amikor egy, az édesanyja által kivégzett magyar kisgyermek holtteste egy olaszországi szupermarket pénztári futószalagján kötött ki. Akkor az történt, hogy egy budapesti bíróság ideiglenesen, de azonnali hatállyal az apánál helyezte el a gyermeket, ám az anya ahelyett, hogy átadta volna az apának, meggyilkolta a kisfiút. Szerinte tehát a váltott elhelyezés és a bántalmazás között ok okozati összefüggés nincs. Ami viszont a bírói gyakorlatot illeti, Szaniszó is egyetért abban, hogy - elsősorban a bíróságok túlterheltség miatt - vannak "trehány bírók", akik rossz, akár végzetes, a fenti példához hasonló következményekkel járó döntéseket hozhatnak.
Egy felelős jogalkotó nem úgy végzi a dolgát, hogy jó, hát ez úgy is vacak, akkor egy kicsit még formázgatom, hadd legyen rosszabb, hanem úgy, hogy kijavítom a hibát, és ha ez sikerült, ha már nincs hiba, akkor arra építek rá egy törvénymódosítást
- mondja a 24.hu kérdésére Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálatának vezetője.
Ki bántalmaz?
Az, hogy a bántalmazó szülők között az apák vagy az anyák vannak-e többen, közel sem egyértelműen eldönthető. Az Understanding Child Abuse című, 1987-ben megjelent tanulmánykötetben David N. Jones és
munkatársai a bántalmazó szülők vizsgálata során megkülönböztettek elsődleges és másodlagos abúzust, és azokon belül különböző típusú szülőket írtak le. Elsődleges abúzusnak a
gyermekbántalmazás azon formáit tekintették, amelyeknél a szülő-gyermek kapcsolat alapvető zavara miatt alakul ki a bántalmazás. A másodlagos abuzusnál az alacsony pszichológiai kulturáltság,
szociális nyomások és az életnehézségekkel való megküzdés elégtelensége nyomán jelentkező frusztrációk játszanak szerepet, illetve a bántalmazás pszichiátriai betegség kapcsán jelenik meg. A
vizsgálat eredményeit ismertető 2007-es magyar tanulmány azt írta, a bántalmazó szülő rendszerint az anya, akinek nincs különösebb pszichés zavara, rendelkezik megfelelő gondozási kultúrával és
megfelelően el is látja gyermekeit.
A gyermekbántalmazást ilyen módon számszerűsíteni azonban azért is komplikált, mert a bántalmazás alatt mást ért a pszichológia, mást a kriminológia, a jogtudomány, és így tovább. Ráadásul
még ha igaz is lenne, hogy a közhiedelemmel ellentétben az anyák bántalmazzák gyakrabban a gyerekeiket, abban szerepet játszhat az is, hogy az anyák légyegesen nagyobb intenzitással vesznek
részt a gyermekek nevelésében, magyarán sokkal több időt töltenek a gyerekekkel, ami értelemszerűen a bántalmazások lehetőségét is növeli. Az UNICEF magyar bizottságának
Szaniszló szerint a bántalmazás egyik formájának tekinthető az úgynevezett szülői elidegenítés is.
A szülői elidegenítés egy olyan célzott tevékenység a szülő vagy akár a nagyszülő részéről, amely alapján elvárja a gyermektől, hogy a célzott személyt - akár nagyszülő, a teljes család, vagy a másik szülő - megtagadja emberi minőségében, és ezzel a gyermeknél torzuló személyiségfejlődést eredményez
- magyarázza Szaniszól, aki szerint az olaszországi esetben is erről volt szó. Az áldozat apja az egyesület tagja volt.
Spronz Júlia egyetértett abban, hogy a szülői elidegenítés a bántalmazás egyik formájaként értelmezendő. Azt azonban vitatta, hogy a gyermek váltott elhelyezése illetve a közösen gyakorolt felügyelet ennek a bántalmazási formának a kockázatát csökkentené. Spronz azt mondja, valóban van olyan eset, amikor egy szülő a másik, nem bántalmazó szülővel való konfliktusában eszközként használja a gyereket, és akár szándékosan elidegenítheti tőle. Ugyanakkor szerinte épp a jogalkalmazók - vagyis a bíróság - felkészületleneségéből következik, hogy nem tudják szétszázalni, melyik az az eset, amikor a szülő csak védi a gyermekét a bántalmazóval szemben, és melyik az, amikor nem, vagyis amikor az egyik szülő a konfliktusban eszközként használja a gyermeket a másik szülővel szembeni bosszúhadjáratához. Szerinte ugyanakkor a bántalmazók a protektív, azaz a gyermeket védő fellépést előszeretettel szokták szülői elidegenítésnek nevezni.
Sok olyan eset van, amikor a védelmező szülőt állítják be elidegenítő szülőként. Erre nagyon is reagál a jogrendszer, mert a legtöbb esetben, amikor "átítélnek", vagyis amikor egy kialakult rendet megváltoztatnak a másik szülő javára, nagyon sokszor ilyesmi áll a háttérben, mondja Spronz Júlia.
Szerinte ebből is az következik, hogy nem spórolható meg bíróságok képzése, hogy felismerjék a bántalmazás különböző formáit, köztük a szülői elidegenítés eseteit is.
A törvénymódosítás útja
Ha a törvénymódosítással kapcsolatos éles viták mozgatórugóit próbáljuk megérteni, ezeket a tartalmi kérdések mellett a döntéshozói és döntés-előkészítési mechanizmusok mikéntjében érdemes keresni. A törvénymódosítás előkészítésében három különálló munkacsoport vett részt. A Családjogi Civil Munkacsoportot még 2020 elején hozta létre Varga Judit igazságügyi miniszter, nem sokkal azután, hogy egy ideiglenesen szabadlábra helyezett apa láthatás alatt meggyilkolta a fiát és a nevelt lányát. A győri családirtás néven elhíresült, nagy hullámokat vert tragikus bűneset sokak szerint rávilágított nemcsak a családon belüli erőszak magyarországi helyzetének tarthatatlanságára, de a gyermekelhelyezésekkel kapcsolatos bírósági gyakorlat hibáira is. A munkacsoport tagjai között olyan civil szervezetek kaptak helyet, mint a NANE, a Patent, Az Apaszív Egyesület, az Apák Igazságért Egyesület, a Hintalovon Egyesület. A testületnek vannak állandó és eseti résztvevői is, ezért van az, hogy egyes híradások szerint húsz, mások szerint nagyjából hatvan tagja van.
Szintén 2020 elején jött létre a Családjogi Szakértői munkacsoport. Egy korábbi közérdekű adatigénylésből tudható, hogy ennek a munkacsoportnak a tagsága nem nyilvános adat, azaz nem lehet tudni, hogy pontosan kik azok a személyek, akik ebben részt vesznek. Az azonban kiderült, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselői mellett a Miniszterelnökség, a családokért felelős tárca nélküli miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Innovációs és Technológiai Minisztérium is delegált tagokat.
Az igazán érdekes a harmadik munkacsoport, amelynek létrejöttét idén június 3-án jelentette be Varga Judit: a Családjogi Jogalkalmazás Hatékonyságát Erősítő Munkacsoport célja a miniszter tájékoztatása szerint az, hogy az igazságszolgáltatás szereplőinek (bírák, ügyészek, ügyvédek, mediátorok és a hatóságok képviselőinek) részvételével emberségesebbé tegyék a családokat érintő jogviták rendezését. A Családjogi Civil Munkacsoport egyik delegáltja lapunknak azt mondta, hogy a harmadik munkacsoportnak a létezéséről is akkor szereztek tudomást, amikor a most elfogadott törvénymódosításra vonatkozó javaslatcsomagot letették eléjük véleményezésre. A civil szervezet képviselőjének percepciója szerint tehát a döntés-előkészítésben nekik a véleményező szerep jutott, de a javaslatcsomag szövegét nem ők közösen, hanem a minisztérium által idén nyáron gründolt harmadik munkacsoport állította össze.
