Új sajátok

Horrorral zár, horrorral nyit az HBO: még idén behúznak egy meglepetés horrorsorozatot, és a januárt is ijesztgetéssel kezdik. Előbbi a Karácsonyi ének című háromrészes rémmese, Dickens regényének feldolgozása, éspedig kellőképp sötéten, amin nem lepődünk meg, ha tudjuk, hogy a forgatókönyvíró az a Stephen Knight, aki a Tabut is jegyezte. A sötét szellemtörténeben Guy Pearce a főszereplő, de mások mellett Andy Serkis is feltűnik majd, a premier pedig december 24-én lesz, amikor mindhárom rész felkerül az HBO Go-ra.

Ha valaki mégsem akarna ijesztgetést az ünnepre, vagy nem csak azt, akkor a jó hír, hogy klasszikus cuki-romantikus tartalommal is jelentkezik az HBO, éspedig a karácsony első napján elérhetővé váló A szerelem sava-borsa (Foodie Love) című sorozattal, melyben két gasztroőrült egymásra találásának buktatóit nézhetjük végig stílszerű kajakómában. A sorozat egyébként spanyol, de nemcsak a spanyol közönségnek fogják szórni, ez pedig azért érdekes, mert rávilágít a csatorna egyik fontos, jövőre tovább hangsúlyozott törekvésére, mely alapján a lokálisan készült tartalmakat globális terjesztésre szánják.

Ahogy említettem, az újév is horrorral indul az HBO-nál, éspedig egy eléggé várós darabbal, a január 13-án érkező A kívülálló (The Outsider) című sorozattal, mely Stephen King 2018-as regényén alapul, és leginkább egy olyan True Detective-re hajaz, amit alaposan megforgattak King misztikumában. Ezt már az alaphelyzet is jól érzékelteti: egy kisvárosban egy kisfiú megcsonkított holttestére bukkannak, és minden hagyományos bizonyíték (ujjlenyomat, DNS) alapján meg is van a tettes, egy köztiszteletben álló helyi polgár - aki viszont a bűncselekmény idején bizonyíthatóan kilométerekre volt az eseményektől - márpedig két helyen nem lehetett egyszerre. Vagy mégis?

Az alábbi lökött vígjátékra szerencsére nem sokat kell várni, az Avenue 5 ugyanis már január 20-án megérkezik. Lököttségére magyarázat lehet, hogy a projekt mögött Az alelnök készítője, Armando Ianucci áll, ami önmagában is jól hangzik, ha pedig mellétesszük, hogy a főszerepben Hugh Laurie látható, várakozásunk csak fokozódik. A sci-fi komédia egy olyan űrhajón játszódik, amelyen turisták is átélhetik az űrutazás élményét, természetesen megspékelve némi luxussal - és egy sor intergalaktikus bénázással.

Premierdátumot eddig tudtunk az új tartalmakhoz mondani, az alábbiakban a biztosan érkező, de még ismeretlen időzítésű címekről esik szó. Kezdve mindjárt egy ínyencséggel: a McMillions egy dokusorozat, amit producerként mások mellett Mark Wahlberg jegyez, és ami a McDonald's és a Monopoly közös promóciós játékán elcsalt milliók nyomába ered.

Szintén jövőre érkezik a The Plot Against America is, amely Philip Roth regényét dolgozza fel, melynek alternatív világában az 1940-es amerikai elnökválasztáson nem Roosevelt, hanem a náci szimpatizáns Charles Augustus Lindbergh nyer, így az amerikai zsidóságra is üldöztetés vár. A sorozat komoly szereplőgárdával érkezik, Winona Ryder, Zoe Kazan és John Turturro alakítják a főbb szerepeket. Trailer még nincs, de a sorozatot így is nagyon várjuk. Az idei évben mindent vitt Csernobil után az HBO újra a Sky-jal dolgozva hozza a The Third Day című minisorozatot, melyben Brad Pitt executive producerként dolgozott, főszerepben pedig Jude Law-val és Naomie Harris lesz látható. A történetről nehéz érdemben beszélni, annyit tudunk biztosan, hogy egy titokzatos szigeten játszódik majd a hagyományok és a misztikum jegyében.

A Fleabaggel idén minden elképzelhető csúcsot megjárt Phoebe Waller-Bridge is új tartalommal jön jövőre az HBO-ra: a Run című sorozatban producerként és színésznőként is jelen van, éspedig a Hihetetlen (Unbelievable) főszerepéért Golden Globe-ra jelölt Merritt Wever és Domnhall Gleeson oldalán, akik a sorozat története szerint egykor egy pár voltak, és megfogadták, hogy ha a titkos jelszavuk eléri őket, akkor közösen szöknek meg az életükből. Mark Ruffalo is új sorozatban jön, éspedig mindjárt két szerepet is eljátszva, az I Know This Much is True című, regényből adaptált sorozatban ugyanis egy ikerpár mindkét tagja ő lesz, az is, amelyik paranoid skizofrén. Igazi jutalomjátéknak ígérkezik. A jövő év nagy sikervárományosa lehet a Hatalmas kis hazugságok hangulatát idéző The Undoing is, melyben Nicole Kidman élete borul a feje tetejére, partnerei, Hugh Grant és Donald Sutherland oldalán.

Eredetileg főszereplőnek is készült, ám végül "csak" executive producer lett Robert Downey Jr. a Perry Mason című sorozatban, melyben helyette végül Matthew Rhys játszotta el a címbeli védőügyvédet, aki az 1930-as években a nehézkes boldogulás mellett még az évtized legnagyobb ügyében is igyekszik helytállni. És ha már helytállás: az Industry című sorozat központi témája is ez, csak éppen a szintén farkastörvények uralta pénzügyi szektorban, ahol friss diplomás főszereplőink keresik a boldogulást - a producerek között Lena Dunhammel. Jordan Peele, miután meghódította a mozikat a feketék témáinak artikulálásával (Tűnj el!, Mi), kisképernyőn is tesz egy kísérletet ugyanerre, a Lovecraft Country című misztikus sorozatban is központi téma ugyanis a faji szegregáció - kiegészítve néhány gonosz szellemmel. És hogy ne csak sorozatokról beszéljünk, egy új játékfilmről is tudunk, a Bad Education egy megtörtént botrányt dolgozott fel: egy karizmatikus, ám kettős életet élő fickó több mint 11 millió dollárt csalt el az egyik Long Island-i tankerületből, amiért aztán 3 évet ült. Őt Hugh Jackman alakítja, a fekete komédiára hangolt filmet pedig Cory Finlay rendezi majd.

Folytassa, HBO

Új címekből egyelőre a fentiekről tudunk biztosan, de a visszatérő sorozatok is bőven adnak okot az izgalomra. Hogy a lényeggel kezdjem, végre új Westworld-évadot kapunk, mely ezúttal a parkon kívüli világból is egészen sokat mutat majd, a szereplőgárdához pedig jövőre Vincent Cassel és Aaron Paul is csatlakozik. Ugyancsak folytatást kap az Elena Ferrante regényeiből készült Briliáns barátnőm, és a 19. században élt Anne Lister, az első modern leszbikus nő naplójából készült Gentleman Jack is, és ami szintén nem lep meg senkit, hogy az év egyik legjobbjaként emlegetett Eufória, továbbá a szintén népszerű Az Úr sötét anyagai is hozza második évadját. Az ifjú pápa félig folytatásaként, félig rebootjaként érkezik január 10-én Az új pápa is John Malkovich-csal, de a Szóljatok a köpcösnek sorozatverziója is harmadik évaddal jön. A bérgyilkosból lett színésztanonc Barry (Bill Hader) is visszatér, jön ezen felül a 104-es szoba és a Los Espookys következő évada, valamint Az erényes Gemstone-ék is folytatódik, a régebbi címek közül A kenderfutár és a Bizonytalan a negyedik, a Válaszcsapás a hetedik évaddal tér vissza. A Csodatévők (Miracle Workers) antológiasorozat is folytatódik, a történet keretei mások, mint eddig, de a szereplők közül a legtöbben visszatérnek, így Daniel Radcliffe és Steve Buscemi is. A hasonlóképpen furcsa Most nevess (Kidding) is visszatér Jim Carrey főszereplésével, és az első évadban már látott tragikomikummal.

A fenti globális ismertségű címek mellett jövőre még inkább érdemes lesz figyelni az HBO európai gyártású tartalmaira, jön például a Verzión már néhány szerencsés által elcsípett Colectív című doku, mely egy diszkótűz és a korrupció döbbenetes összefonódásáról mesél, itt írtunk róla. A már említett globális-lokális tartalmak sorát erősíti a Patria című spanyol sorozat is, melyben két család az ETA baszk terrorszervezet tevékenységét szenvedi meg, emellett a Júdás által kapott harminc ezüspénzre utalva 30 Coins címmel kapunk még egy spanyol sorozatot ördögűző-bokszoló-exfegyenc pappal, és ehhez mért rejtélyekkel, amelyek egész a Vatikánig vezetnek.

Hagyták meghalni az embereket a kórházban, csak hogy bizonyítsák: urai a helyzetnek

A több mint 60 halottat követelő bukaresti diszkótüzet sokan túlélhették volna, ha a politikusok és kórházi vezetők nem hazudnak a gyászoló családok képébe. De mit lehet kezdeni egy velejéig rohadt egészségüggyel? Interjú.

A könyvmolyok örömére egy nálunk is nagy sikerrel futott szerző, Fredrik Backman újabb regényéből, a Mi vagyunk a medvékből is készült egy fájdalmasan erősnek ígérkező sorozat az HBO Nordictól: a Beartown egy aprócska, nihilbe süppedő városba kalauzol, ahol egyedül az ad némi örömet a helyieknek, hogy hokicsapatuk egész jó, olyannyira, hogy bekerülhetnek az élvonalba is - ez pedig akár komoly bűnöket is felülírhat. Még nem mutathatjuk meg, de mi már láttuk a trailert, és az alapján ez a sorozat akár az év legjobbjai között is lehet. Az HBO Nordic emellett hoz még egy erőteljes drámasorozatot Kamikaze címmel, amelyben egy tizennyolc éves lánynak kell megtalálnia az élete értelmét, miután egész családját elveszíti egy légikatasztrófában. És ha már fontos témáról beszélő fajsúlyos alkotásoknál járunk: szintén az egyik legjobban várt cím az HBO jövő évi kínálatából a Visszatérés Epipóba című doku, melyben Oláh Judit a szocialista Magyarországon működő különleges gyerektábort mutat be, ahová mindenki járni akart - miközben Epipo mindennapjai megalázással és abúzussal voltak tarkítva, az egyik főszervező pedig a metoo előtti éra egyik hírhedt gyerekmolesztálója volt, akinek neve mai napig nyílt titok.

Kiemelt kép: HBO


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!