Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy közel két év után megnyerte azt a pert, amit az MKSZ ellen indított.

Kapcsolódó

2008-ban még női hisztit emlegetett a kéziedző, ma már azt vallja, játékosai nem mindig fogadják el, amit mond

Bronzérmes csapatot épített a 191-szeres válogatott Gyurka János, aki jól érzi magát a bőrében.

A dán szakember 2016 és 2020 között a magyar válogatottat vezette, de miután a 2019-es világbajnokságon a román meccs utáni nyilatkozata miatt a nemzetközi szövetség (IHF) felfüggesztette, a Magyar Kézilabda Szövetség 2020 januárjában felmentette.

Tette mindezt úgy, hogy a szakember közvetlenül a vébé előtt négyéves szerződést írt alá. Rasmussen a menesztését követően azonnal jelezte, egyrészt fáj neki, hogy eltiltásakor nem kapta meg a kellő támogatást, másrészt bíróságra viszi az ügyet, mivel a szövetség megpróbálja megtalálni a kibúvót a szerződésből.

Közel két év elteltével a bíróság meghozta határozatát az ügyemben és a magyar szövetséggel szemben a javamra döntött. Természetesen nagyon örülök

- írta keddi posztjában.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kim Rasmussen (@kimras72) által megosztott bejegyzés

Hozzátette, számára is kellemetlen a helyzet, mert nagyon sok jó emléke van az országról.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!