Kanye West mostanában finoman fogalmazva is furcsán viselkedett, kezdve onnan, hogy bejelentette, indul az elnökválasztáson egészen addíg, hogy Twitteren anyósát, Kris Jennert szapulta. Nem titok, hogy a rapper bipoláris betegségben szenved, a mostani viselkedésének is ez lehetett a kiváltó oka. Mondjuk sokan azt taglalják, hogy ezzel a felhajtással igyekezett népszerűsíteni új albumát. West felesége, Kim Kardashian most először szólalt meg az üggyel kapcsolatban. Egy hosszú közleményben (Instagram mystory-ban) leírta, hogy eddig gyerekei és férje védelmében nem beszélt nyilvánosan a mentális betegségéről és arról, ahogyan az érinti a családjukat, de úgy érezte, most mégis muszáj megszólalnia a témában.

Akik ismerik, hogy milyen a mentális vagy kényszerbetegség, tudják, hogy a család olyankor teljesen tehetetlen, kivéve, ha kiskorúról van szó. Akik sosem tapasztaltak ehhez hasonlót, jellemzően előítéletesek a témával szemben és nincsenek tisztában azzal, hogy amíg az adott személy nem kér magától segítséget, addig hiába próbálkozik a család és a barátok.

Megértem, hogy sokan kritizálják Kanyét, mivel közszereplő, időnként előfordul, hogy erős véleményt fogalmaz meg. Ő egy brilliáns, de bonyolult személyiség, egy alkotóművész, ráadásul fekete. Edesanyja elvesztését nagyon fájdalmasan élte meg, de meg kellett küzdenie az állandó nyomással és az elszigeteltséggel is, ami mostanában körbevette. Ezek a tényezők mind felerősítik a bipoláris betegséget. Akik ismerik Kanyét, tudják, hogy helyén van a szíve és megértik, hogy a szavai sokszor nem egyeznek a cselekedeteivel. A betegsége mellett azonban nem törpülnek el az álmai és a kitűzütt céljai. Ez is egy részét képezi a zsenialitásának, egyébként meg többször is szemtanúi voltunk, hogy megvalósítja legvadabb álmait

- mondja, majd zárásképp azt kéri mindenkitől, hogy adjon időt és legyen elnéző ne csak a mentális betegségek, hanem az abban szenvedőkkel szemben is.

Kanye West szerint betegsége miatt 100 éve bezárták volna a padlásra

David Lettermen interjújában végre megmutatta milyen is valójában, és majdnem szerethetővé vált.

Kiemelt kép: Instagram/@kimkardashian


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!