Néhány nappal ezelőtt arról számolt be a CNN, hogy megműtötték Kim Dzsongunt és "komoly veszélyben" van. A Daily NK című dél-koreai honlap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Kim szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és egy villában lábadozik. A hír végigszáguldott a világsajtón, bár konkrét és hivatalos információk azóta sem jelentek meg az észak-koreai vezető egészségi állapotáról.

Ami valóban gyanús: Észak-Korea legnagyobb és legfontosabb ünnepén, amely az ország alapítója - Kim Dzsongun nagyapja -, Kim Irszen április 15-i születésnapja, az unoka nem jelent meg az állami megemlékezésen. Szerdán ugyan a kommunista állam hírügynöksége azt közölte, hogy Kim Dzsongun üzenetben mondott köszönetet Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, amiért felköszöntette országát Kim Irszen születésének 108. évfordulója alkalmából, a vezető hollétéről azóta sem érkezett hír.

Katonai vezetők és állami hivatalnokok érkeznek a Kim Irszen államalapítónak és Kim Dzsongil néhai észak-koreai vezetőnek a nyughelyéül szolgáló Kumszuszan Emlékpalotába Phenjanban 2020. április 15-én, hogy leróják kegyeletüket Kim Ir Szen születésének 108. évfordulóján. Fotó: MTI /EPA /KCNA /KCNA

Mindez pedig felerősítette azokat a hangokat, amelyek azt találgatják, hogy ha Kim Dzsongun valamilyen oknál fogva nem tudná ellátni feladatait, vajon ki lépne a helyére. Erről nem csak azért nincsenek információink, mert Kim Dzsongun gyerekeiről alig tudunk valamit, hanem azért sem, mert a dinasztikusan működő kommunista diktatúrában az öröklés rendje sem teljesen egyértelmű.

Nem ő volt az egyértelmű örökös

Észak-Korea első elnöke a már említett Kim Irszen volt, aki 1948-tól egészen 1994-ben bekövetkezett haláláig vezette az országot. Két felesége és valószínűsíthetően hat gyereke volt. A legidősebb fiát, Kim Dzsongilt már 1980-ban kinevezték örökösnek, ezt jelezte az is, hogy ő kapta meg a legfontosabb pártfunkciókat. Kim Irszen halála után rögtön át is vette a hatalmat, amelyet halálig, 2011-ig meg is tartott. A Kedves Vezetőnek - szintén csak valószínűsíthetően - hat gyereke született négy nőtől, de hivatalosan csak egy felesége volt.

Ha folytatta volna a hagyományokat, Kim Irszen a legidősebb fiát, Kim Dzsongnamot nevezte volna ki utódjául, de ő nem így tett. A szakértők szerint a diktátor úgy vélte, hogy Dzsongnamot túlságosan "megfertőzte a Nyugat"; 2001-ben kiderült, hogy hamis útlevél birtoklása miatt letartóztatták Japánban, amikor el akart menni az ottani Disneylandbe. A fiú állítólag azt is javasolta, hogy Észak-Korea hajtson végre reformokat, és nyisson a többi ország felé, amivel feldühítette apját.

A Kedves Vezető a második fiát, Dzsongcsult sem érezte alkalmasnak az ország vezetésére, mondván ő "túl nőies" erre a feladatra. Így maradt Kim Dzsongun, a legfiatalabb fiú, akit 2010-ben úgy neveztek ki vezérezredesnek, hogy semmilyen katonai képzettséggel nem rendelkezik. Ezzel mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ki lesz Észak-Korea következő vezetője.

Az Y-generáció tarthatja életben az észak-koreai diktatúrát

Feltűnő luxusból került Észak-Korea élére Kim Dzsongun, aki nagyapjához és apjához hasonlóan totalitárius diktatúrát működtet, ám hatalmát már nem öreg tábornokokra építi.

Titkos gyerekek

Kérdés azonban, hogy ki követné őt, ha ez válna szükségessé. Bár Kim Dzsongun még fiatal, 36 éves lehet, az egészségi állapota a legtöbb szakértő szerint elég rossz. Az, hogy túlsúlyos, látszik a képeken, ezen kívül dohányzik és sok alkoholt fogyaszt, ezeket pedig különféle betegségek kísérhetik: cukorbetegség, magas vérnyomás, egyéb szív- és érrendszeri megbetegedések. Ráadásul mind az apja, mind a nagyapja szívrohamban halt meg. Ezek a tényezők nagyban befolyásolhatják Dzsongun várható élettartamát, ami az öröklés kérdését is előre hozza.

A szakértők szerint az észak-koreai vezetőnek - feltehetően - három gyereke született eddig: 2010-ben egy fiú, 2013-ban egy lány, és 2017-ben még egy, akinek nem tudni a nemét. Hivatalos tájékoztatás vagy fotó nem jelent meg a gyerekekről, azonban Dzsongun felesége, Ri Szoldzsu ezekben az időszakokban több hónapra eltűnt a nyilvánosság szeme elől. A második gyerek létezésére pedig Dennis Rodman szolgáltatott bizonyítékot, amikor a volt NBA-sztár azt állította, hogy találkozott a kislánnyal, sőt a kezében is tartotta. Ezen kívül egy volt CIA-ügynök szerint Kim Dzsongun 2018-ban Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek azt mondta, hogy ő is apa, és nem akarja, hogy a gyerekei a nukleáris fegyverek terhét cipeljék majd a hátukon.

A legidősebb gyerek most lehet nagyjából 10 éves, így a közeljövőben biztosan nem tudná átvenni az irányítást, ezért mindenképpen szükség van legalább átmenetileg egy olyan felnőttre, aki alkalmas erre, egy afféle régensre. Ez pedig többek szerint akár Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong is lehet.

Fotó: Odd Andersen /AFP

Testvéri szeretet

Bár elsőre meglepően hangzik, hogy egy nő kerülhetne Észak-Korea élére, Jodzsong az utóbbi időszakban egyre több fontos feladatot lát el, és a jelek szerint Dzsongun jobbkezévé vált. A harmincas évei elején járó Jodzsong ugyanabba a svájci elit iskolába járt, mint bátyja, együtt is laktak egy bérelt villában, ami összekovácsolhatta őket. Az érettségi után Jodzsong egy időre eltűnt, majd 2007-ben informatika szakon diplomázott Phenjanban. Ebben az időben kezdett el aktívabban dolgozni a kommunista pártban, és állítólag - miután Kim Dzsongil 2008-ban kétszer is stroke-ot kapott - elkezdte egyengetni a bátyja útját a hatalomba. Ugyanakkor az észak-koreai állami média egészen 2014-ig nem tett említést Kim Jodzsongról.

Azóta viszont az ország második emberévé lépett elő. A 2018-as, Dél-Koreában rendezett téli olimpián Jodzsong vezette az észak-koreai delegációt, bátyját képviselve, és azóta a kommunista pártban is egyre fontosabb szerepet kap. Úgy tartják, hogy ő felelős Kim Dzsongun imázsáért, ő működteti a propagandagépezetet. Többször kísérte el bátyját fontos találkozókra, ott volt például, amikor Kim Dzsongun Donald Trump amerikai elnökkel egyeztetett tavaly.

Személyének fontosságát jelzi az is, hogy márciusban kiadta első közleményét, amelyben nekiment Dél-Koreának. Az ügyelőzménye, hogy Észak-Korea néhány nappal korábban éles lőszerrel gyakorlatozott, ami miatt Dél-Korea kritikát fogalmazott meg. Kim Jodzsong szerint azonban ehhez joga volt az országnak, Dél-Korea válaszát pedig egy ijedt kutya reakciójához hasonlította. A nyilatkozat éles hangneme azért is volt meglepő, mert Jodzsong, aki többször is találkozott a dél-koreai elnökkel, eddig barátságos hangnemet ütött meg, és azt gondolták róla, hogy elősegítheti a két ország közeledését. A közlemény kiadásához biztosan kellett Kim Dzsongun jóváhagyása, és az, hogy ezt engedélyezte, mutatja, mennyire megbízik húgában.

Botlás

Jodzsong azonban nem teljesen sérthetetlen. 2019-ben Kim Dzsongun és Trump második találkozója kudarcba fulladt, és idő előtt félbeszakadt. A találkozó február végén volt, márciusban pedig több munkatársával együtt kivégezték Kim Hjokcsol diplomatát, aki korábban a nukleáris leszerelésről szóló nemzetközi tárgyalások egyik delegációvezetője volt, és részt vett a találkozó előkészítésében. A kudarc miatt Kim Jodzsongot is okolhatták, jóllehet, nem volt része ennyire durva retorzióban. De ideiglenesen őt is kitették a politikai bizottságból, igaz, tavasszal visszatérhetett a döntéshozatalban kulcsfontosságú szerepet játszó testületbe, ami azt jelzi, hogy bátyja bizalma nem rendült meg benne.

Michael Madden szakértő a CNN-nek arról beszélt, hogy véleménye szerint akár tíz-húsz lehetséges forgatókönyv is létezhet arra, hogy mi lesz Észak-Koreával Kim Dzsongun után, a lényeg a rezsim folytatólagossága. Ami azonban valószínűleg a világ többi országát jobban izgatja, hogy egy nukleáris fegyverekkel rendelkező országban sima lenne-e az átállás, vagy hatalmi űr keletkezik, beláthatatlan következményekkel.

Kiemelt kép: MTI /EPA /VNA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!