Észak-Koreában nagyszabású katonai díszszemlét tartottak az állampárt megalapításának 75. évfordulóján, és ezen bemutattak egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, valamint egy 11 tengelyes közúti jármű szállította interkontinentális ballisztikus rakétát, amely nagyobb volt minden korábban bemutatott észak-koreai ICBM-nél, sőt, a Yonhap hírügynökség szerint a világ legnagyobbja.


A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának szóvivője azt mondta hétfői tájékoztatóján, hogy az Egyesült Államokkal közösen elkezdték elemezni a Phenjanban bemutatott új fegyvereket, egyebek között azt, hogy az ICBM hány robbanófej és milyen tömegű robbanótöltet hordozására képes, ugyanis az eleje is szemmel láthatóan hosszabb a korábbi típusokénál.

Azt is lehetségesnek tartják, hogy csak egy makettet lehetett látni, de ha valódi, akkor is kétséges, hogy tesztelték már.

Az észak-koreai eseményen történt egy egészen furcsa dolog is: Kim Dzsongun beszéde közben könnyek között kért bocsánatot azért, hogy nem volt a helyzet magaslatán, amikor az országát a koronavírus-járvány, környezeti katasztrófa sújtotta és nukleáris fenyegetés érte.

Elemzők arról írtak, hogy a drámainak szánt beszéd arra utalhat, hogy a járványhelyzet, és a rakétaprogram miatti újabb szankciók nagyot üthettek Észak-Koreán, ami miatt Dzsongun azt gondolgatja, az emberek bizalma csökken irányában.

Kiemelt kép: MTI/AP/KRT


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!