A francia férfi szerint most füstbe ment az álma. Mindez egy banális hiba miatt.


Egy francia férfi az elmúlt 8 évét annak szentelte, hogy elkészítse a világ legnagyobb, gyufaszálakból összerakott Eiffel-torony makettjét. A 47 éves Richard Plaud összesen 706 ezer 900 gyufaszálat rakott egymásra, de amikor a 7,19 méter magas alkotás végére ért, kiderült: nem valósul meg az álma.

A Guinness Rekordok Könyvét kiadó szervezet ugyanis nem vette nyilvántartásba a művész munkáját. Mint kiderült, azért utasították el, mert

A 47 éves férfihez egyébként közel áll az építészet: az egyik délnyugat-franciaországi megyei tanács műtárgyak és hidak felügyeletéért felelős osztályán dolgozik.

„Ez kiábrándító, frusztráló, érthetetlen és nem túl fair.  Ez az álmom egy része volt, ami most füstbe ment” – mondta az el nem ismert művész, aki még arra is odafigyelt, hogy a makettet Gustave Eiffel tiszteletére az építész halálának 100. évfordulóján, azaz 2023. december 27-én fejezze be.

Richard Plaud eleinte még a szabályoknak megfelelően építette a saját tornyát, de később egy gyufagyártótól rendelt 190 ezer darab fej nélküli gyufaszálat is, ezek felhasználása pedig szabályba ütközőnek számított. Így hiába töltött saját bevallása szerint összesen 4200 órát 2015 decembere óta a torony megépítésével, legnagyobb bánatára nem lett belőle Guinness-rekorder – írta meg a Daily Mail.

A férfi nyolcéves kora óta szeret modelleket készíteni, tehát a szenvedélye régi. Felesége, Sandra a rekorddöntés előtt egy helyi televíziónak beszélt arról a reményéről, hogy hosszú várakozás után végre visszakaphatja a nappaliját.

 

richard Plaud (@toureiffelallumettes) által megosztott bejegyzés

via 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!