Végre eljött a várva várt pillanat: közel fél év után a színész viszontláthatta szeretteit.


Molnár Gusztáv tavaly novemberben kezdte meg az alkoholelvonó kúráját, azóta senkivel nem tarthatta a kapcsolatot a külvilágból. Most viszont megtört a jég: a színész közel fél év után újra találkozhatott szeretett húgával, Csillával - írta meg a Blikk.

A találkozót már korábban, idén februárban tervezték, de akkor Csilla lebetegedett, így csak most jött el a várva várt pillanat. Gusztáv nem tudta, hogy jönnek hozzá látogatók, valószínűleg a terápia miatt nem mondták el neki.

– mesélt a találkozóról a Blikknek Csilla, aki azt is elmondta, hogy a testvére testileg és lelkileg is sokat erősödött a rehabon.

„Rengeteg időt töltenek a szabadban, dolgoznak, házimunkát végeznek, mindig csinálnak valamit, és ez látszik is Gusztin. Rettentően le volt fogyva, amikor bekerült oda, ám most úgy néz ki, mint aki kigyúrta magát.

– folytatta a lapnak a színész testvére.

„Alig hittem a fülemnek, amikor Guszti könnyekkel a szemében arról beszélt, hogy azt hitte, elfordultam tőle. Nem tudta, hogy jöttünk volna már korábban is, ahogy a mostani látogatásról sem tudott semmit.

- tette hozzá Csilla.

- foglalta össze az élményt Molnár Gusztáv húga, Csilla.

(via Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!