Tekintélyt parancsoló termetű biztonsági őrök fogadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját, aki megpróbált elhelyezni egy piros-fehér szalagot az épületen - írta meg a Hvg.hu.


Mellőzzük már az ilyenfajta megnyilvánulásokat, jó?

A hvg.hu szerint ilyen és ehhez hasonló kérésekkel próbálták pénteken kigyúrt, kopasz biztonsági őrök megakadályozni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik hallgatója elhelyezzen egy piros-fehér szalagot az épületen. Ez látható a videón, amelyet az egyetem hallgatója juttatott el a laphoz, valamint az, hogy a portás közli: ilyen esetben ezentúl szólnia kell a rendőrségnek.

A hallgató a lapnak elmondta: amikor a vírushelyzet miatt elhagyták az épületeket, másnap reggel azonnal leszedték az ellenállásuk jelképévé vált piros-fehér terelőszalagot a bejáratokról.

Úgyhogy az első online fórumon megegyeztünk, hogy az összes járványügyi előírás betartásával, egyéni politikai véleménynyilvánítás céljából, teljesen törvényes keretek között egy ember minden nap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület előtti egyik oszlopra

- tette hozzá. Ezt is teszik másfél hete minden nap, azonban a munkatársak - valószínűleg utasításra - minden nap le is szedik.

Ma azonban az történt, ami a videón látható

- mondta a hallgató.

A hallgatók a hvg.hu kérdésére elmondták: az egyetemen korábban soha nem voltak biztonsági őrök, és azok a hallgatók, akikkel az eset óta beszéltek, mind azt mondták, hogy eddig nem találkoztak az egyetemen a videón látható férfiakkal, akiket a Vas utcai épület portása biztonságiaknak nevez, és akik videóra vették, ahogy a hallgató szalagozni készül.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Mohos Márton/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!