Szájer szerint épp ellenkezőleg történt: ő kapta a legnagyobb tapsot a képviselőktől.


Fidesz-ellenes hangulat uralkodott az Európai Néppárt szerdai frakcióülésén a 444.hu információi szerint. A portál azt írja,

több, egymástól független beszámoló szerint számos képviselő kifütyülte Szájer Józsefet, a Fidesz-delegáció vezetőjét. Ezután állítólag a képviselő felhívta Orbán Viktor, hogy jelezze, szerinte nagyon aggasztó a helyzet.

A 444.hu szerint Szájer megfontolásra ajánlotta azt is, hogy a Fidesz lépjen ki az Európai Néppártból, még azelőtt, hogy döntenének a kizárásukról.

A portál úgy tudja, a berlini és a müncheni pártközpontok továbbra is a helyzet kölcsönösen hasznos megoldását akarják, de a néppárt több tagszervezete is egyre inkább követeli a Fidesz kizárását.

Szájer József azonban tagadta, hogy kifütyülték volna, sőt az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy megtapsolták a néppárt ülésén. Azt is hozzátette, hogy nem azt javasolta Orbán Viktornak, hogy a Fidesz lépjen ki, hanem azt, hogy maradjon benn.

"Fake news a javából. Az egyik legnagyobb tapsot én kaptam"

- kommentálta a 444.hu-n megjelent információkat a brüsszeli Fidesz-delegáció vezetője.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!