Mike Goldsmith mindenképpen szivárványszínűre szerette volna festeni a házát, de a felesége ebbe nem egyezett bele. Úgyhogy megvárta, amíg a nő elmegy otthonról, írja az ITV News.

Mike és párja 1984 óta élnek ebben az ingatlanban, de kívülről nagyon szürke volt. A férfi azt követően döntött a felújítás mellett, hogy a portugáliai Albufeira városában gyönyörű, rikító színű házakat látott.

Felesége, Karen viszont nem osztotta az elképzelést.

Inspirálta őt a környék, és a nyaralásunk óta ki akart már festeni, de nem hagytam neki. Végül elmentem Londonba a lányommal és az unokámmal, aztán amikor visszaértünk, felkiáltottam. Istenem! A lányom ugyanígy reagált és mondta nekem, hogy takarjam el a szemeimet. De azóta minél többet látom, annál jobban tetszik. Most már így hagyjuk

- mondta Karen a lapnak.

A nő kedvenc színe a falon a világoskék. Unokáik a narancssárgáért illetve a rózsaszínért vannak oda. Mike egyébként szabadságot is kivett a munkahelyén, hogy meglepje a feleségét.

Karen szerint férje mindig is ilyen volt.

Sosem tudhatod, mit kapsz tőle

- mondta humorosan.

A szomszédok egyébként először azt hitték, a férfi viccel. Úgy gondolták, csak megmutatta nekik a színpalettát, hogy válasszanak. De végül mindegyik maradt.

Képtelen volt lekapcsolni a lámpát, aztán a férje elárulta neki, hogy az valójában nem is lámpa

Kellemetlen pillanatok.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!