A zsűriben Miklósa Erika, Curtis, Trokán Nóra és Manuel fog ülni. A válogatók során azonban a versenyzőknek csak a hangját hallják majd, így kell dönteniük, hogy ki kerüljön be a csapatukba.


Szeptember 2-án, szombat este 20 órakor indul a The Voice az RTL-en.

Az már korábban kiderült, hogy a tehetségkutatót Istenes Bence vezeti majd, a zsűriben pedig Curtis, Manuel, Miklósa Erika és Trokán Nóra foglalnak helyet. A válogatók során ők fogják majd eldönteni, hogy kik jussanak a csapatukba, majd a párbaj és a kiütés után az élő showba.

A válogatók során ráadásul

Ha csak az egyikük megfordul a produkció során, akkor az adott játékos már tovább is jutott. Ha többen is megfordulnak, akkor pedig a versenyző választhat, kinek a csapatába szeretne bekerülni.

Így viszont egy-egy tehetséges énekesért akár komoly harc is kialakulhat a zsűritagok között.

A formátum nem ismeretlen Magyarországon: 2012-ben a TV2-n futott egy évad. A zsűriben akkor Malek Andrea, Caramel, Somló Tamás és Mező Misi ült, a versenyt pedig Pál Dénes nyerte.

(Forrás: rtl.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!