Vajna Tímea néhány napja jelentette be közösségi oldalán, hogy a Mr. Funk és a beolvadt The Donut Library bezár. A fánkozót 2016 októberében nyitották, de hiába pumpálták belé a pént még Andy Vajnával, évekig veszteséges volt.

Vajna Tímea: Mr. Funk nem élte túl a koronavírust

Elbocsátották az alkalmazottakat és bezárták a boltokat.

2019-től aztán Vajna Tímea sógora, Visváder Tamás lett az igazgató, aki próbálta menteni a menthetőt. Eddig bírták. A koronavírus annyira betett az üzletnek, hogy az idén április végén lejáró bérleti szerződést már nem hosszabbították meg.

Az, hogy itt a vége a fánkozónak, sok tényezőből áll. Timi 2016-ban egy másik üzlettárssal kezdte meg a fánkozó üzemeltetését. Másfél évvel ezelőtt átlábaltunk a vezetőségváltáson, ekkor lettem én az igazgató. Sokszor megkaptuk, hogy milyen drágán áruljuk a fánkot, ennek oka a költségek kitermelése volt. 30-40 ember dolgozott nálunk, így 17 millió forint volt a havi kiadás, amit az elmúlt másfél évem alatt ki tudtunk gazdálkodni, sőt, profitorientált irányba sikerült elvinni a céget. Ahogy beütött a koronavírus-járvány, onnantól kezdve a forgalmuk napi 30-40 ezer forint lett, ami felszorozva egy hónappal, a bérleti díj egyharmadát sem fedezte. Márciust még jól bírtuk az előző évi tartalékkal, április 5-én fizetést is tudtam kiosztani, ekkor lett 0 forint a bankszámlán. (…) Ha aláírtam volna a szerződést, rengeteg pénzre lett volna szükség a cég megmentéséért. Andy Vajna számtalanszor húzta ki a céget a válságból a korábbi vezetőség alatt. Gazdaságilag és a jövőt tekintve is úgy voltuk az üzlettel, hogy mivel nem tudjuk, meddig fog tartani a járvány és bizonytalan a turizmus visszarendeződése, eljött az ideje bezárni

- nyilatkozta a life.hu-nak Visváder.

Kiemelt kép: Instagram/@mrfunk_budapest


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!