A szakértőknek nehéz dolguk van, amikor becslést akarnak adni a távoli múlt állatainak méretére, hiszen ezek a fajok gyakran csak töredékes kövületeket hagytak hátra. Egy friss tanulmányban a szerzők azt írják, végre sikerült pontosan meghatározniuk a megalodon méreteit - írja az IFLScience.

Az eredmények alapján a hatalmas cápa 16 méter hosszú volt, uszonyai pedig akkorák lehettek, mint egy-egy felnőtt ember.

Az óriásfogú cápa (Otodus megalodon) 23-3 millió évvel ezelőtt az óceán ura volt, fennmaradt fogai arról árulkodnak, hogy ragadozó életmódot folytatott, bálnákkal, nagy halakkal és más cápákkal táplálkozhatott. Olyan ősi bálnacsontokat is találtak már, melyekbe a hatalmas cápa fogai ágyazódtak be.

Kép: Getty Images

A Swansea-i Egyetem és a Bristoli Egyetem csapata matematikai módszerek segítségével, öt mai, hasonló felépítésű cápafaj adatait elemezve adott becslést a megalodon arányaira. A kutatók arra jutottak, hogy a modern cápák életük során azonos növekedési mintát követnek, ez alapján pedig az óriásfogú cápa méreteit is modellezni tudták. A szakértők szerint egy kifejlett példány 16 méter hosszú lehetett, harapásának ereje pedig a 10 tonnát is elérhette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!