Az urnát május elején találták meg a regensburgi vasútállomáson, a hamvakért azóta sem jelentkezett senki. Ha ez így marad, akkor a városnak kell majd azokat eltemetnie.


Egy 82 éves magyar férfi hamvai voltak abban az urnában, amit a regensburgi vasútállomás egyik csomagmegőrző szekrényében találtak. Az továbbra is rejtély, hogyan került a szekrénybe az urna.

A legnagyobb megdöbbenésükre a fakk egy urnát rejtett, benne hamvakkal. A vasutasok értesítették a hatóságokat, akik egyetlen dologból tudtak kiindulni: ismerték annak a magyarországi krematóriumnak a nevét, ahol a holttestet tavaly augusztusban elhamvasztották.

Thomas Dvorak, a szövetségi rendőrség munkatársa a Blikknek most azt mondta, hogy az urna „tulajdonosának” kiléte egyelőre nem ismert. Az azonban kiderült, hogy kinek a hamvait találták meg: egy 82 éves férfi volt az elhunyt.

A német hatóságok nyomozást indítottak az ügyben, de

A bajor törvények értelmében, hozzátartozók híján a városnak kell majd eltemetnie a gazdátlan urnát a helyi temetőben.

(Forrás: Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!