Nem mindenkinek tetszik egy kicsiny közép-franciaországi faluban, hogy a polgármester nevet akar adni az utcáknak, megkönnyítendő a postások, a futárok és a mentők dolgát, írja az MTI.


Catherine Moulin, a Creuse megyében található Faux-la-Montagne polgármestere arra kérte a település lakóit, hogy közösen gondolkodjanak el azon, milyen neveket kapjanak az egyes utcák. A faluvezető szerint az utcanevek hiánya egyre több gondot okoz a házhozszállító és a betegápolói szolgáltatóknak. Az ötlet nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egy, a levélszekrényekbe bedobott névtelen körlevél írói azzal riogattak, hogy az utcanevek bevezetése megkönnyítené az olyan nagy techcégek dolgát, mint az Amazon, amelyek aztán rájuk zúdíthatják árukínálatukat.

Egy helyben lakó nő attól tart, hogy az utcanevek bevezetésével szükségtelen urbanizáció veszi kezdetét. Szerinte igenis vannak utcanevek, csak nem táblákon, hanem a fejekben. "Az ott a hátsó utca, amott pedig az idős hölgyek utcája húzódik, mivel ott sok öregasszony él" - mondta a nő, aki szerint probléma esetén mindig megmutatják az utat a postásnak. Az egyik francia tévécsatorna szerint a kézbesítési problémák azóta éleződtek ki, hogy a posta az életfogytiglan foglalkoztatott egyetlen helyi kézbesítő helyett újabban egyre gyakrabban támaszkodik kisegítő kézbesítőre. A falu évszázadok óta él utcanevek nélkül. Egy 1994-es rendelet szerint Franciaországban csak a 2000 fősnél nagyobb települések kötelesek utcaneveket és házszámokat alkalmazni. A kicsiny Faux-la-Montagne az év végéig szeretne megoldást találni a problémára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!