Tűzifát, ételt adnak egymásnak. Van, akinek a havi 80 ezer forintos nyugdíjából kell megélnie.


A Fókusz stábja borsodi falvakban kérdezte a helyieket, hogyan vészelik át a telet.

Az egyik asszony arról beszélt, hogy összefogott egy másik falubeli nővel: ő átjár hozzá főzni, aki ezért kisegíti őt, így tud megélni.

Az is érezhető a levegőben, hogy sokan kénytelenek nem csak fával fűteni.

Van egy népkonyha is, ahol naponta egyszer ételt kapnak a rászorultak. Van, akinek ez jelenti az egyetlen élelemforrást. Az emberek igyekeznek segíteni egymásnak, ételt és fát is adnak.

„Hogyha van nekem, és azt látom, hogy a másiknak nincs, inkább odaadom, hogy a gyerekek egyenek, mert én jobban kibírom, mint ők” – mondta az egyik asszony a Fókusznak. Más engedi, hogy kivágja az egyik fáját az, akinek szüksége van rá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!