Két magyar válogatott játékos, Fekete Bálint és Tóth Ádám is a Dabas VSE KC kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

A jobbátlövő Fekete korábban a MOL-Pick Szegedet erősítette, a legutóbbi két szezont pedig a spanyol élvonalban töltötte előbb a BM Logrono La Rioja, majd a Liberbank Cuenca színeiben. Február közepén súlyosan megsérült a térde, ezért meg kellett operálni, írja az MTI.

Arra törekszem, hogy minél hamarabb és teljesen egészségesen hozzá tudjak járulni a csapat sikereihez. Szeretnék továbbra is a válogatott tagja lenni, és bízom benne, hogy a pályán töltött sok játékperc még magabiztosabbá tesz támadásban és keményebbé védekezésben

-nyilatkozta a Pest megyei klub honlapján Fekete, aki eddig nyolc válogatott meccsen négy gólt dobott.

A jobbszélső Tóth Ádám az előző öt évet a Budakalász együttesében töltötte.

"Úgy éreztem, elérkezett az ideje a váltásnak. A vezetőedző által felvázolt terv szimpatikus volt. Szeretnék meghatározó játékossá válni Dabason, valamint bekerülni a magyar válogatott keretébe és utazni a világbajnokságra" - mondta Tóth, aki Feketéhez hasonlóan részt vett a januári, svédországi Európa-bajnokságon.

Kik ezek a kézisek, akikért rajong most Magyarország?

A magyar közvéleményt és az ellenfeleket is meglepte a fiatal és rutintalan magyar kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, ahol veretlenül hozta le a csoportkört. Van, aki a legkegyetlenebb sportsérülésből állt talpra, más a Google legnépszerűbb keresései közé került.

A dabasiak kerete kizárólag magyar játékosokból áll majd, átlagéletkora pedig 23 év alatt lesz.

"Egy megfiatalított, hajtós társaság kialakítása volt a fő célunk, lehetőleg fiatal, magyar, sikerorientált játékosokkal. Lehetőségeinkhez képest ez maximálisan sikerült" - szögezte le Tomori Győző vezetőedző, aki hozzátette, ha a tervezett munkát maradéktalanul el tudják végezni és mindenki egészséges marad a felkészülés és a bajnokság teljes szakaszában, akkor a 8-10. hely elérhető lehet csapata számára az élvonalban.

Kiemelt kép: Jonathan NACKSTRAND / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!