Korábban megírtuk, hogy merülésre készülnek a búvárok ott, ahol szerdán este elsüllyedt a Hableány sétahajó, amelynek roncsában utasok rekedhettek. A merülésre végül csak hét óra előtt került sor, egy búvár ereszkedett a vízbe, és mintegy két percig volt lenn. Mint egy szakember az MTI-nek elmondta, a körülmények a képzett, tapasztalt búvárok számára is veszélyesek, főleg az erős sodrás miatt.


A 24.hu helyszínen lévő munkatársa szerint egy hatalmas darus hajó közeledik, amelynek a hajó kiemelése lesz a feladata. Egy vízimentő elmondta, még ő sem tudja, mi lesz a teendőjük, a roncs közelében lévő hajón megbeszélést tartanak a mentést irányítók. Elárulta azt is, hogy heten érkeztek Szegedről, búvár és a speciális vízimentő csapat tagja is van közöttük. Szerinte a sodrás miatt csak rögzítéses és ketreces merülést lehet elképzelni. A honvédség búvárai nagyon készülődnek - mondta tudósítónk.

Fél nyolc előtt egy katonai nehézbúvár is lemerült. (Kiemelt fotó: 24.hu / Sopronyi Gyula)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!