Két év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte hétfőn a befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval gyanúsított Nicolas Sarkozy volt francia államfőre az ügyész a párizsi büntetőbíróságon.

A volt államfőt és ügyvédjét azzal vádolják, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe.

A vádhatóság az ügy másik két szereplőjére is hasonló büntetés kiszabását indítványozta, valamint javasolta, hogy a bírót öt évre tiltsák el a hivatása gyakorlásától.

Nicolas Sarkozy ellen több eljárás is folyamatban van, de ez az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kell egy volt köztársasági elnöknek bíróság elé állnia.


hirdetés