Kiel és Hamburg között egy férfi rontott rá utasokra. A két halálos áldozat mellett hárman súlyosan, négyen könnyebben megsebesültek.


Két embert megölt és legkevesebb hét embert megsebesített egy késes támadó szerdán Németország - jelentették német hírportálok.

A feltételezett elkövetőt elfogták. Az állomást lezárták.

A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság rendőrségi adatokat ismertető jelentése szerint a két halálos áldozat mellett hárman súlyosan, négyen könnyebben megsebesültek. A feltételezett elkövető egy 20-30 év közötti férfi, aki ugyancsak megsebesült. Kórházba szállították, amint lehet, kihallgatják. Kilétéről nincsenek adatok - írta hírportálján az NDR.

A Bild című tömeglap viszont tudni vélte, hogy a férfi Szíriából érkezett menekült, majd azt írták, hogy palesztin. Életkorát nem lehet megállapítani, mert személyazonossági okmánya, egy ideiglenes tartózkodási engedély véres lett - írta hírportálján a Bild, amelynek értesülését hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Más portálok biztonsági forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentéseket idézve azt írták, hogy a nyomozás első megállapításai szerint a férfi mentális betegségben szenvedhet, és nincs arra utaló adat, hogy valamilyen szélsőséges politikai vagy vallási irányzat követője lenne.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!