Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint február közepén torkához tartott késsel vette el a fizetését egy ismerősének Dunaújvárosban,
![](https://hirekmindenkinek.com/images/296310-811345-1665634450-257436-214846-1630673407-gettyimages-88621421-1-e1630659906944.jpg)
A vádirat szerint a terhelt egy másik férfival megjelent az áldozat munkahelyénél, ahol az utcára lépő férfitől a torkához szorított késsel azt követelte, hogy adja át a nála lévő pénzt.
Az ismerőse a fenyegetés hatására átadta a borítékban lévő 55 ezer forintot, a heti fizetését, amelyből a gyanúsított a sértett kérésére visszaadott ötezer forintot. Ezt követően az áldozattal és a társával egy taxival hagyta el a helyszínt, amelyből a sértettet később kitették.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfira, azzal, hogy tartsák fent a letartóztatását.