A 21 éves ukrán nő tizenöt évet is kaphat ezért a tettéért.


Szabályosan lemészárolta három hetes csecsemőjét egy 21 éves anya az ukrajnai Rivne városában. A 26 éves apa mindössze néhány percre szaladt el otthonról, a helyi rendőrség szerint ennyi elég volt a nőnek arra, hogy felkapjon egy konyhakést, bemenjen a gyerekszobába, és elvágja a csecsemő torkát. A szörnyű tragédiáról a férfi édesanyja, Maria Momot számolt be a kiérkező rendőröknek és újságíróknak.

"A fiam belépett a lakásba, és döbbenten látta, hogy a menyem keze tiszta vér. Berohant a gyerekszobába, és ott találta a kis unokámat, vérbe fagyva. Imádta a babát, én is, de állítólag a menyem féltékeny volt. Azzal vádolta a fiamat, hogy jobban szereti a gyereket, mint ő. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a szörnyűség megtörténhetett a családunkban" – mondta az asszony.

A nőt a hatóságok a személyiségi jogokra hivatkozva nem nevezték meg. Annyit mondtak az esetről, hogy a kiérkező mentők a kisbabát már holtan találták, nem tudták megmenteni. Az anya tavaly novemberben agyhártyagyulladáson esett át, a hatóságok értesülései szerint ez mentális problémákat okozott nála, pszichiátriai kezelést is kapott.

A gyermekgyilkosságra állítólag nem emlékszik, azt állítja, az egész nap kiesett neki. Most elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá. Ha a bíróság bűnösnek találja, tizenöt év börtönt is kaphat.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!