A Győri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indítványozta annak a tizenöt éves fiúnak a letartóztatását, aki késsel fenyegetve próbálta megszerezni egy kisfiú hangszóróját a 14 éves haverjával Győrben.


A kamaszok az egyik győri buszmegállóban figyeltek fel a gyerekre, akinél egy 60 ezer forintot érő hangszóró volt. Követni kezdték, egy helyi járatú buszon utaztak vele, majd a leszállása után is követték. Amikor utolérték akkor az idősebb fiú azzal fenyegette, hogy ha nem adja át neki a hangszórót, akkor megveri és megszúrja őt. Ennek megerősítéseként elővett egy bicskát, azt kinyitotta és marokra fogta. Ekkor a gyerek elfutott.

Mikor az idősebb fiú utolérte, ököllel többször megütötte, majd nyakát a könyökhajlatába fogta. A bántalmazással csak akkor hagyott fel, mikor a telefonja kiesett a zsebéből, és lehajolt azt felvenni.

A kisfiú újra futni kezdett, az elkövető azonban ismét utolérte őt, és kirúgta a kezéből a hangszórót. A további tettlegességet egy oda lépő felnőtt férfi akadályozta meg. Ekkor a támadó a fiú zsebéből kiesett 6.500 forint értékű fülhallgatót zsebre téve társával együtt elhagyta a helyszínt. Az ügyészség indítványozta a támadó letartóztatását.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!