A tavasz beköszöntével még azok számára is feltűnő lehet a körülöttünk pezsgő madárvilágban végbemenő változás, akik nem feltétlenül követik a mindennapi életüket. Viselkedésük és fajösszetételük átalakult, de még egyedszámuk is - főleg a településeken szembetűnő módon - más lett.
Hova tűntek a "koromfekete" varjak? Miért láthatunk kevesebb verebet? Kik azok, akik már nevelgetik az első fészekaljból kikelt fiókáikat, és miért tartottak hosszabb pihenőt fecskéink a Mediterráneumban? Többek között ezekről kérdeztük Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét.
Kevesebben lehetnek, mint télen
A telet hazánkban töltő madarak egy része eleve a védettebb, több élelemmel kecsegtető városokban és falvakban él, vagy behúzódhat oda télire, illetve akár milliós nagyságrendben érkeznek melléjük északról olyanok, akik nálunk tervezik átvészelni a mostoha időszakot. Utóbbiak viszont tavasszal "haza mennek", a hazaiak pedig szétszélednek az országban, hogy területet foglaljanak és megkezdjék a költést. A legfeltűnőbb talán a nagy testű, teljesen fekete tollazatukról könnyen felismerhető vetési varjak "eltűnése" egyes területekről.
A téli állomány több mint 90 százaléka északkeletről, zömében Belaruszból jön hozzánk, ezek tavasszal vissza is mennek. A nálunk költő párok pedig ilyenkor csoportosan, kolóniákban fészkelnek, így ők most egy-egy helyszínen vannak jelen nagyobb tömegben, míg máshonnan »eltűntek« egy időre
- mondja a 24.hu-nak Orbán Zoltán.
A településeken télen gyakori ökörszemek, vörösbegyek és magevők is elhagyták a szűkebb értelemben vett emberi környezetet, populációik átrendeződtek hazánkon belül. Télvíz idején a madarak is a túlélésre koncentrálnak, de nem a hideggel van gondjuk, hiszen a tollruha a legkiválóbb szigetelést biztosítja, hanem táplálék reményében húzódnak a közelünkbe. Alapvetően jól megvannak sokan kis területen, most azonban a fiókák felneveléséhez már tér kell nekik, megfelelő mennyiségű élelmet biztosító terület.
Ha az ország teljes területét nézzük, a távozók és érkezők arányait lehetetlen pontosan megbecsülni, de valószínűleg az év ezen szakában kevesebb madár tartózkodik nálunk, mint télen. Nyáron aztán, az új generációk tagjaival viszont akár a téli tömeget is felülmúlhatják, minden az adott környezeti körülmények függvénye. A lényeg, hogy akár tél, akár nyár, többmilliós nagyságrendről beszélünk.
A tesztoszteron átvette az irányítást
A tavasz közeledtével minden madár biológiai órája hangosan megszólal. A vonulóknál kezdődik az úgynevezett vonulási izgalommal, majd a helyben maradóknál folytatódik a területfoglalással, párkereséssel, a hímekben egekbe szökik a tesztoszteron. Hangosan énekük elvarázsolja a legtöbb embert, ám ne feledjük, ez részükről nem a szórakozásról és szórakoztatásról szól.
A madárdal egyik fontos szerepe a tojókat biztosítani a dalnok rátermettségéről, előnyös tulajdonságairól, a másik pedig a rivális hímek elriasztása. Ha utóbbi nem sikerül, sokszor vérre menő párbajok zajlanak a lombok között és a magas égben vagy akár a földön. A tesztoszteron irányította hímek ebben az időszakban gyakran támadnak tükröződő olyan tükröződő felületekre, mint az ablaküvegek vagy az autók visszapillantói, ami kimerítő volta miatt kedvezőtlen számukra.
Ellenfelet látnak saját tükörképükben, és mivel az nem adja fel, végkimerülésik folytatják a harcot - itt írtunk erről bővebben.
És ha már veszekedő városi madárnépség, az utóbbi években, évtizedekben sok helyen látványosan megfogyatkoztak a korábban oly gyakori verebek.
Hova tűntek a verebek?
Hazánkban élő házi és mezei veréb is úgynevezett emberkövető faj, magyarán szépen profitál az ember környezetátalakító tevékenységéből. Apró rovarokkal és gyommagvakkal táplálkoznak, de fiókáikat kizárólag fehérjedús sáskákkal, szöcskékkel, hernyókkal etetik.
Az intenzív, ipari jellegű mezőgazdaság, a fokozott vegyszerhasználat és a veszteségmentes terménybetakarítás Európa számos országában jelentősen visszaszorította a verebeket. A mezei veréb állomány itthon még stabil, a házi verébnél viszont enyhe csökkenés érzékelhető. Hiányuk ezért nem a vészesen megfogyatkozott egyedszám miatt feltűnő, hanem csak helyileg, a települések vonatkozásában érzékelhető:
Jó ideje »résmentesen« építkezünk, a verebek nem találnak fészkelőhelyet az épületekben, a sűrű bokrok irtása pihenő- és búvóhelyeiktől, a kártevők és szúnyogok vegyszeres irtása pedig táplálékuktól fosztja meg őket
- foglalja össze a szakember.
A többség kínlódik, a fecskék kivártak
Idén joggal merül fel a laikusban is, hogy vajon hullámvasutat játszó áprilisi időjárás vajon hogyan hat a madarakra? Alig egy hónapon belül a hétvégi a negyedik hidegbetörés, ami tavaszi fagyokkal jár, és jelentősen visszaveti a fiókák táplálékául szolgáló rovarok aktivitását, fejlődését - amit a verebeknél írtunk, általánosságban igaz: a magevők is rovarokkal etetik a kicsiket.
Szélsőséges időjárási események a múltban is voltak, évszázadonként azonban csak egy-két alkalommal okozva komoly pusztítást a madarak körében. Ez azonban nem volt gond, mivel a következő évtizedekben a fajok pótolták veszteségeiket, ősidőktől fogva ilyen, dinamikus egyensúly tartja fenn az egyedszámokat. Csakhogy a klímaváltozással az utóbbi pár évtizedben évenként, sőt évente többször visszatérő probléma az időjárás. Nehezítve persze egyéb, önmagában is pusztító tényezővel, mint a természetrombolás, környezetszennyezés stb.
A nyári lúd például már javában vezetgeti a fiait, a széncinege, barkós cinege, fekete rigó első fészekaljainak fiókái is sok helyen kikeltek. Számukra végzetes lehet a tartós hideg okozta élelemhiány, de ha a folytatás kedvezően alakul, akkor második, harmadik, sőt ideális körülmények között egyesek egy negyedik fészekaljjal bőven "egyenesbe jöhetnek". A klímaváltozással viszont épp az a legnagyobb baj, hogy rövid és hosszú távon is kiszámíthatatlan körülményeket teremt.
Végül ami a fecskéket illeti, az elsők rendre a nemzeti ünnepre, március 15. környékére "időzítik" hazatérésüket, zömük azonban április közepétől kezd hazaérkezni. Idén azonban az időjáráshoz alkalmazkodva késnek, még most, április utolsó harmadában is csak az állomány töredéke érkezett meg. De valójában még nem késtek le semmiről, hiszen a költési időszak igazán csak május elején-közepén kezdődik.
A "csúszás" oka, hogy ezek a madarak is több száz kilométeres távolságból érzékelik a frontokat, és ha idehaza még nem megfelelő az időjárás, hosszabb-rövidebb időre letáboroznak a Földközi-tenger térségében.
