A kanadai Alberta tartomány fővárosában, Edmontonban eluralkodott a világvége-hangulat. A tévécsatornák, a rádióállomások és az internetes hírportálok egymást túlharsogva számoltak be a válságról, az áruházakban pedig az emberek a közelgő apokalipszisre készülve kapkodva pakolták tele a kosaraikat, és amikor a pénztárnál összefutottak, fejüket csóválva, karjaikat széttárva jelezték, nem értik, hogy történhetett ez meg.
Hogy mi okozott ekkora pánikot a városban?
Csak az, hogy az edmontoni jégkorongcsapat, az Oilers kimagaslóan legjobb játékosa, Connor McDavid pályafutása leghosszabb gól vagy gólpassz nélküli sorozatát produkálta.
Ez a mihaszna három teljes meccset képes volt lehozni anélkül, hogy egy nyamvadt gólt bevert volna, vagy a kapu közelében letette volna a korongot egy jobb helyzetben lévő csapattársnak, hátha valamelyik fakezű belövi a ziccert.
Aztán jött az Alex Ovecskinnel felálló Washington Capitals elleni meccs, és Edmonton egy embereként sóhajtott fel hatalmas megkönnyebbüléssel, amikor McDavid végre abbahagyta az alibizést, és egy góllal, valamint két gólpasszal járult hozzá, hogy az Oliers 1-3-ról fordítson, és a hosszabbításban kicsikarja a plusz pontot jelentő győzelmet.
McDavid and Draisaitl remain lethal in OT pic.twitter.com/KWA5GTQDzD
- Brady Trettenero (@BradyTrett) October 25, 2019
Bár a helyzetet jelentősen túldramatizáltuk, erről leginkább McDavid tehet, aki úgy tudta le pályafutása első 300 NHL-meccsét, hogy három mérkőzésnél hosszabb pont nélküli sorozata sosem volt.
Hogy ezt a száraz tényt el tudjuk helyezni az NHL világán belül, annyit még hozzáteszünk, korábban mindössze nyolc olyan játékos volt, aki ennyire sztahanov módon hajszolta a gólokat és
gólpasszokat.
Közülük is kiemelkedik a Pittsburgh Penguinsszel két Stanley-kupát nyerő Mario Lemieux, aki kettőnél több meccsnyi pihenőt sosem adott a statisztikusoknak, míg Wayne Gretzky, Eric Lindros, Mike Bossy, Sidney Crosby, Teemu Selanne és Joe Nieuwendyk McDavidhez hasonlóan maximum három, egymást követő találkozó után lógathatta az orrát az elmaradt gólok, gólpasszok miatt.
Csak a nyomatékosítás kedvéért: nem egy 82 meccses idényről beszélünk, hanem több száz mérkőzést felölelő komplett karrierekről, ahol ezekre a fickókra mindig lehetett számítani, ha égett a ház vagy csak lejjebb kellett nyomni az ellenfél ihletett formában védő kapusának önbizalmát.
A fenti névsorból az ötödik NHL-idényét taposó McDavid mellett a verőember alkatú, de a kapu előtt félelmetesen hatékony Lindros lóg ki, aki agyrázkódásokkal telített pályafutása során egyszer sem tapasztalhatta meg, milyen érzés egymás után legurítani a söröket a Stanley-kupa-győzelmet követő mámoros éjszaka során.
Akármilyen korszakos játékosnak számított Gretzky vagy Lemieux, még nekik is jól jött, hogy voltak körülöttük olyan társak, akik levették a vállukról a terhet, vagy meg tudtak villanni, ha a vezérnek gyengébb napja volt.
A Gretzkyvel négy Stanley-kupát nyerő Edmontonban Mark Messier, Jari Kurri vagy a védő Paul Coffey is potenciális nyerőember volt, Lemieux pedig a Pittsburghnél mindig számíthatott az akkor még tejfölösszájú Jaromir Jagrra, aki kisebb biológiai csodaként még 47 évesen is karistolja a jeget, most épp szülővárosában, Kladnóban - a saját tulajdonában lévő csapatban.
McDavid mindössze 18 éves volt, amikor a 2015-ös draft első választottjaként az Edmontoné lett, és egyből felmerült az azóta is rendre visszatérő kérdés: lesznek-e olyan társai, akik fel tudnak nőni mellé, vagy ő lesz a klasszis, aki eltékozolja az éveit az edmontoni posványba ragadva?
Félt, hogy túl jó lesz az ellenfél, aztán hatot lőtt nekik
Hősünk egyébként nem a klasszikus sztáralkat, mindig is csak egy akart lenni a sok közül, taszította a rivaldafény, miközben a játéka miatt annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy sosem tudott egy lenni a sok közül.
Olyan, akár egy sakkozó, fejben több lépéssel jár a többiek előtt, és ehhez jön még a szem és az kéz tökéletes együttműködése, mindig meglátja a passzsávokat és pillanatok alatt helyzetbe tudja hozni magát, ráadásul szuperszonikus sebességgel közlekedik a jégen.
Sok sportoló merít erőt abból, hogy egyesek kételkednek a tudásából, de McDavidben igazán soha nem kételkedett senki, mert annyira egyértelmű volt, micsoda potenciál rejlik benne.
Edmontoni edzője, Todd McLellan mondta róla, hogy nagyon keményen dolgozik, hogy beilleszkedjen a csapatba, és ne tűnjön különlegesnek, miközben mindenki pontosan tudja, hogy ő a kiválasztott.
Ő maga sosem volt igazán tisztában azzal, hogy mekkora tehetségnek is számít, még általános iskolás volt, amikor bekerült egy torontói magániskolába, amely a környék legjobb sportolóit karolta fel. Amikor egyszer egy másik hasonló intézmény csapata ellen készültek, McDavid a névsort végigböngészve kissé riadtan kérdezte meg edzőjét, hogy vajon képesek lesznek-e nyerni ennyire erős ellenféllel szemben.
Az edző mindössze ennyit reagált: "Te vagy Connor McDavid, miről beszélsz?". Aznap hat góllal zárta a meccset.
Amennyire egyértelműen ki tudta fejezni magát a jégen a játékával, annyira nehezen nyílt meg az iskolai órákon, a kommunikáció és művészet tanára pedig rendre megpróbálta kimozdítani a komfortzónából, ezért gyakran kérte fel, hogy tartson prezentációkat a többiek előtt. Egy ízben az volt a feladat, hogy mindenki készítsen egy videós összeállítást a saját, vagy egy általa csodált személy életéről, McDavid pedig még véletlenül sem akart magáról beszélni, inkább kedvenc hokijátékosát, Sidney Crosbyt választotta.
Jobban örül, ha a másik gólt üt a passzából
A magániskola csapatában eltöltött három év után kivételes kegyben részesült, bár az NHL előszobájának számító Ontario Hockey League-be csak 16 éves kortól lehet draftolni a játékosokat, McDavid már 15 évesen különengedélyt kapott a szövetségtől, ahol felismerték, hogy hatalmas tehetségről van szó.
Az OHL-ben szereplő Erie Otters tulajdonosa, egyben általános igazgatója, Sherry Bassin 14 évesen látta először McDavidet,
és a sportágban öt évtizede tevékenykedő szakembernek elég volt két csere, hogy meggyőződjön arról, hogy ez a srác kell neki.
Bassin nem csak McDavid játéktudására figyelt fel, de kiszúrta azt is, milyen karakter: látta, hogyan viselkedik a csatár a társakkal, hogy a saját góljait milyen csendben ünnepli, ellenben mennyire tud örülni annak, amikor a másik betalál a passzából.
Miután McDavid a Pennsylvaniában található Erie játékosa lett, egy helyi család fogadta be, és bizony Catalde-éknál nem mindenki örült, hogy a 15 és 12 éves lányok mellé érkezett egy nagyra nőtt, kölyökképű hokis. A családfő, Bob gyorsan felvázolta Connornak, hogy nem szeretné, ha a lányai körül sertepertélne, de a jövevény a légynek sem ártott, evett, aludt, tévézett és persze orrba-szájba jégkorongozott.
Nagyon keveset láttunk belőle, legtöbbször elvonult a szobájába. El lehet képzelni, milyen nyomás lehetett a srácon. Szüksége volt arra, hogy kiengedje a gőzt
A rettentő babonás McDavid napjai mindig ugyanúgy épültek fel, még az étkezései sem mutattak semmi változatosságot: reggelire rántottát evett nyolc tojásból, mellé teljes kiőrlésű bagelt és epret, ebédre pedig csirkemellet quinoával és barna rizzsel. Amilyen kiismerhető volt a napirendje, annyira követhetetlen volt a pályán, pedig az ellenfelek tudták, hogy rá kell figyelni, mégsem tudtak mit tenni ellene, annyival gyorsabb, technikásabb és jobb volt náluk.
"Szinte zavarba ejtő volt, hogy mennyire kiemelkedett. Amikor szerzett egy év végi válogatásokba illő gólt, ahol a védőt játszi könnyedséggel fűzte be, olyan volt a testbeszéde, mintha megsajnálta volna az ellenfelet" - mondta róla az Erie edzője, Kris Knoblauch.
McDavid tarolt az OHL-ben, volt az Év újonca, az Év játékosa, utolsó idényében pedig 47 meccsen 120 pontot termelt. Az idegenbeli meccseken a szurkolók rendre megrohanták, és bár utálta a felhajtást, tudta, hogy ez is része a nagy egésznek, úgyhogy az összes orra alá dugott fecnit szépen aláírta.
Edzőként az volt az egyik legjobb élmény, amikor láttam, ahogyan a csapattársakkal ökörködik. Akkor látszott, hogy ő még csak egy tini, aki élvezi a gyerekkorát
- mesélte Knoblauch.
Gól a harmadik NHL-meccsen, majd kulcscsonttörés
A fiatal srácból az Erie-ben töltött három éve alatt férfi lett, és a 2015-ös draft után még koronghoz sem ért az Edmonton színeiben, amikor már az Adidas és a CCM reklámfilmjeiben szerepelt, az Oilers sajtósainál pedig az összes jelentős észak-amerikai médium bejelentkezett egy McDavid-interjúért.
"A legtöbb fiatalt megszédíti, ha hirtelen rengeteg pénz lesz a zsebében vagy a számláján. Azt viszont garantálom, hogy vele ez nem történik majd meg. Két indokom van erre: az egyik, hogy a szülei nem engedik, hogy elszálljon. A másik: ezt a kölyköt csak egyetlen dolog érdekli, a győzelem és az, hogy ő legyen a világ legjobb hokisa. És tudja, hogy ez egy elérhető cél számára" - jósolta az NHL-karrier indulásakor a pótapa, Bob Catalde.
McDavid villámgyorsan igazolta, hogy valóban olyan halálos fegyvere lesz az Oilersnek, mint ahogy azt a róla szóló cikkek és szakvélemények megjósolták.
Az első két NHL-meccsén még pont nélkül maradt, aztán a Dallas ellen úgy tette bele az ütőjét Andrej Sekera lövésébe, hogy azt a kapus, Kari Lehtonen nem védhette, így Crosbyhoz és Gretzkyhez hasonlóan a harmadik mérkőzésén volt először eredményes.
Ahogy a gólja után lepacsizott a társakkal, megkönnyebbülve fújtatott egyet, ebből is látszott, ő is tisztában volt vele, mennyire várta már mindenki tőle az első gólt. Az élet már csak olyan, hogy az ember ritkán tudja huzamosabb ideig gondtalanul élvezni, és McDavid is megtudta, milyen az árnyékos oldalon lenni, amikor egy hónappal a debütálása után eltört a kulcscsontja.
Harminchét meccset kellett kihagynia, majd 2016 februárjában ismét ütőt ragadott és egyből lázba hozta Edmontont, a Columbus Blue Jackets ellen kiosztott két gólpasszt és szerzett egy szenzációs szólógólt, amikor három védőn hámozta át magát, majd a kapust is kicselezte.
Ekkor tartott 14 meccs után 15 pontnál, végül 45 találkozó után 48 ponttal végzett (a Toronto ellen volt egy olyan estéje, amikor mind az öt Oilers-találatban benne volt két gól, három gólpassz leosztásban), és a csonka idénye ellenére az Év újonca-szavazáson a harmadik helyen végzett.
Szuperújonc ide vagy oda, az első NHL-es évében a 30 csapatos mezőnyben csak a Toronto gyűjtött kevesebb pontot az Edmontonnál, viszont McDavidnek így sem kellett a kertek alatt, bujkálva hazamennie a csarnokból, mivel 1,07-es pont/meccs átlaga a harmadik legjobb volt a ligában, megelőzte például Crosbyt vagy Jevgenyij Malkint.
Egyénileg minden, csapatként semmi
A következő idényben már egyetlen meccset sem kellett kihagynia az alapszakaszból, a 82 találkozón szerzett kereken száz pontjával a pontlista élén zárt, e mellett pedig az újságíróknál és a játékosoknál is ő lett az idény MVP-je. Ő azonban ezeknél az egyéni díjaknál sokkal többre tartaná azt a tényt, hogy az Oilers a liga utolsó előtti helyéről a hetedik helyig száguldott előre (Nyugaton a negyedikként zárt), így 2006 után szerepelhetett újra a rájátszásban.
A playoffban a San Josét 4-2-vel búcsúztatta az Edmonton, az Anaheim azonban már túl erősnek bizonyult, a Kacsák 4-3-mal totyogtak be a főcsoportdöntőbe, McDavid 13 meccsen öt góllal és négy gólpasszal szállt be a közösbe.
A 2017-2018-as idény egyéni szinten ismét diadalmenet volt McDavidnek, ezúttal 108 pontnál állt meg a számláló (41 gól, 67 gólpassz), és ez újabb két díjat jelentett neki, de az Oilersnek ezúttal esélye sem volt a rájátszásra. Minden másként alakulhatott volna, ha Taylor Hall még az Edmontonban játszik, de ő ekkor már a New Jersey Devils színeiben lett a liga MVP-je, pedig McDavid első NHL-es szezonjában még ő volt az Oilers házi pontkirálya.
És ezzel visszakanyarodhatunk a cikk elején boncolgatott témához, miszerint egy fecske még a hokiban sem elég a bajnoki címhez, sőt, mint látjuk a playoffhoz sem, mivel a Edmonton tavaly ismét vergődött, és csak egy csapatot előzött meg Nyugaton.
Most azonban felcsillant a reménysugár, bár még nagyon a szezon elején járunk, de McDavid és sortársa, a német Leon Draisatl eszeveszett tempóban kezdtek neki a pontgyártásnak, 13 meccs alatt mindketten 22 gólban vállaltak szerepet.
Az Edmonton jelenleg a Coloradóval és a Nashville-vel holtversenyben a Nyugati főcsoport legjobb csapatának számít, és a városban most mindenki azért imádkozik, hogy a nagy párost elkerüljék a sérülések és a hullámvölgyek.
Társ végre van, csak bírják szuflával
Ugyanakkor arra is figyelnie kell Dave Tippett edzőnek, hogy ne hajtsa csapágyasra a két pontgyárosát, akik átlagosan 23, illetve 24 percet töltenek a jégen meccsenként. Miközben Crosby pályafutása során sosem ment 22 perc fölé, a tavalyi alapszakaszgyőztes Tampa Bay orosz csatára, Nyikita Kucserov pedig az előző idényben úgy játszott 144 perccel kevesebbet McDavidnél, hogy ő 82 találkozón öltözött be, míg az Oilers kapitánya csak hetvennyolcon.
McDavid és a már elmúlt években is ponterősnek számító Draisatl együtt nagyon hatékony párost alkotnak, de amikor a német egy másik sorba került, McDavid teljesítménye jelentősen visszaesett, ami pontosan érzékelteti az Oilers sebezhetőségét: nem elég mély a keret. Úgyhogy jó idényrajt ide vagy oda, az Edmonton még mindig inkább egy nagy kérdőjelnek tűnik, mint a mezőny egyik favoritjának.
McDavid nem is tagadja, mikor eszébe jut, hogy Crosby vagy a chicagói Patrick Kane hányszor emelhette a magasba a Stanley-kupát, érez némi irigységet.
Az Oilers sztárja még mindig csak 22 éves, az idő tehát neki dolgozik, ugyanakkor lehet, saját magát falazta be, amikor 2017-ben aláírta a 100 millió dollárról szóló, nyolcéves szerződéshosszabbítást.
The Great One, ez volt az Edmontonnal négy Stanley-kupát nyerő Gretzky beceneve, és amikor McDavid is az Oilersnél kötött ki, egyből megkapta a Next One, azaz a Következő jelzőt. A városban McDavid érkezése mindenki a csodát várja, és pontosan tudjuk, hogy a szurkoló általában nem az a türelmes fajta.
Nem látunk McDavid fejébe, de valószínűleg neki sem lehet könnyű, többször is elmondta már, hogy az összes egyéni díját elcserélné egy Stanley-kupára. De ahogy nehéz elképzelni, hogy Lionel Messi Ousmane Dembélé oldalán képes lenne bajnokot csinálni az Alavésből, úgy McDavid is súlyos korlátok közé van szorítva.
Ha mégis megcsinálja, amit kimondva-kimondatlanul mindenki elvár tőle Edmontonban, az minden idők egyik legnagyobb sztorija lesz.
Kiemelt kép: BRUCE BENNETT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
