Ha szükség lenne rá, „fegyverrel a kezében” ott lenne a Corvin köznél. Nem azoknak kell viszont megfelelnie szerinte, akik a lovasrohamot vezényelték 2006-ban.


Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója, a Mandinernek adott interjújában komoly hullámokat kavart, amikor kijelentette, hogy

Az interjú után péntek reggel Orbán Viktor finoman, de határozottan rendreutasította politikai igazgatóját.

A bírálatok közepette Orbán Balázs a Facebookon magyarázta az interjút, elismerve, hogy félreérthetően fogalmazott '56 ügyében.

– írta, majd hozzátette, hogy ha szükség lenne rá, ő

Posztjában azonban nem mulasztotta el odaszúrni azoknak, akiket nem tart mércének:

„Nem azoknak kell megfelelnem, akik a kommunista utódpártban ülnek ma is,

Azt is hangsúlyozta, hogy saját családja hőseinek emlékéhez akar hű maradni, akik életüket és szabadságukat adták a hazáért a szovjetek és a kommunista rezsim ellen folytatott harcban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!