Sz. Patrik többször is elmondta, hogy megcsúszott és emiatt történt a baleset, most mégis ennek az ellenkezőjét szeretnék bebizonyítani.


Tavaly január 7-én halt szörnyet Debrecen belvárosában a rendőrnek készülő 21 éves Mázló Attila, miután a Vágóhíd utcai felüljárón frontálisan ütközött egy nagy sebességgel érkező, sávját elhagyó luxuskocsival. A Blikk úgy tudja, hogy a gyanúsított és védője nemrég beadtak és az eljárás anyagává tettek egy új magánszakértői véleményt, mely az ő megrendelésükre készült.

A beadvány célja, hogy elbizonytalanítsa a nyomozást végző hatóságot azzal kapcsolatban, valóban a luxusautó sofőrje hagyta el vezetés közben a saját sávját és okozta a balesetet. A több tízmilliós AMG C43-as Mercedest a 19 éves Sz. Patrik vezette, aki egy méregdrága ingatlanban élt a családjával, a szüleinek pedig több, jól menő vállalkozása is van. Ismerősei szerint a fiatal férfi igazi milliárdoscsemete. A Mercedes ugyan az édesanyja nevén volt, de az egyedi rendszám betűi – SZP – a fiú nevének monogramját takarták.

„Bár az eljárásban kirendelt szakértő már megállapította, hogy Sz. Patrik hagyta el a sávját, most – számos, felelősségmentő próbálkozásuk kudarca után – valóban azzal álltak elő, hogy mi van, ha mégis Attila hagyta el a saját sávját. A magánszakvélemény laikus szemmel is furcsa, ugyanis ugyanazokat az adatokat veszi alapul, mint az eljárásban kirendelt szakértő, mégis azt mondja, akár Patrik, akár Attila hagyta is el a saját sávját, kialakulhatott pontosan ugyanaz a végeredmény. Két eltérő forgatókönyv és ugyanaz a végeredmény. Ez szerintem képtelenség” – mondta a lapnak az áldozat édesanyja. Az asszony már látta a teljes nyomozati anyagot, amikben Sz. Patrik többször tisztán kijelentette, hogy megcsúszott, az okozta a balesetet.

„Látszik tehát, hogy a jelenlegi is egy mindennemű szakmaiságot nélkülöző újabb próbálkozás, aminek az a célja, hogy mentse az elkövető felelősségét. Számomra egyértelmű, rá akarják kenni a fiamra a saját halálát, ami felháborító. Bármibe is kerül, mindent elkövetünk, hogy az elhunyt gyermekünk becsületén egy folt sem essen! Nagyon nehéz megbirkóznunk azzal, hogy elveszítettük, erre a próbálkozásra pedig már szavakat sem találunk!” - tette hozzá az anyuka, majd elmondta, hogy Sz. Patrik többször is szeretett volna tőlük bocsánatot kérni, de ez a mai napig nem történt meg.

„Hónapokig készültünk rá lelkileg, de a megbeszélt időpont előtt egy nappal lemondta az egészet. Arra hivatkozva, hogy a tanulmányai miatt nem tud elutazni Budapestről. Három hét múlva az ügyvédünk közreműködésével megjelöltünk neki egy fővárosi helyszínt, de válaszra sem méltattak minket. Egy óra hiányzást sem tudott beáldozni egy olyan családért, akik miatta veszítették el a gyereküket...”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!