Nehéz napjait éli a leköszönő elnök: most például az amerikai Igazságügyi Minisztérium indított vizsgálatot az általa megítélt elnöki kegyelmek ügyében. Habár konkrét neveket egyelőre nem említenek, nagyon úgy tűnik, Donald Trump pénz vagy politikai befolyásszerzés ellenében osztogatta a fenti gesztust - számolt be róla a CNN.

A kiadott jelentés számos kérdést nyitva hagy, de kiderül belőle: “egy bizonyos személy jelentős politikai hozzájárulást ajánlott fel elnöki kegyelem, vagy ítéletének visszavonása esetén”.

Ennek megvalósításáért két további személy is lobbizott, ám a dokumentumban mindhármuk neve elsötétítve szerepel. Körülbelül 20 oldalt nem is hoztak nyilvánosságra, mivel az a nyomozás sikerét hátráltatná.

A jelentésben beszámolnak róla, augusztusban mintegy 50 lapotopot, iPadet, iPhone-t és egyéb készüléket foglaltak le az üggyel összefüggésben. Egy szóvivő elárulta: azt illetően “egyetlen kormánytag ellen” sem zajlik vizsgálat, hogy kenőpénzt fogadtak volna el az elnöki kegyelemért cserébe.

hirdetés

Trump rövid választ adott ki kedd este, amiben - a hivatalos dokumentumok dacára - fake news-nak nevezte a vizsgálatot. A Crew nevű civil szervezet erre Twitteren reagált:

“Nehéz lenne túlzásokba esni, amikor arról beszélünk, mekkora ügy az elnöki kegyelemmel való visszaélés.”

Trump éppen a múlt héten adott kegyelmet Michael Flynnek, korább biztonsági tanácsadójának, aki - saját beismerése szerint is - kétszer hazudott az FBI-nak. A New York Times névtelen forrásokra hivatkozva arról is beszámolt: Trump igyekezett már előzetesen, szükség esetén “bebiztosítani” az elnöki kegyelmet ügyvédjének, Rudy Giuliani-nak, ahogy lányának és vejének, Ivanka Trumpnak és Jared Kushnernek is. Mindezt Guiliani a Twitteren tagadta.

Már a régi emberei is elpártoltak tőle

Eközben már a régi szövetségesek sem állnak ki az elnök választási csalásról szóló fixációja mellett. A korábban elfogultan Trump emberének tartott főügyész, William Barr is kijelentette: semmilyen bizonyítékot nem lát a választások elcsalására.

Ám ez sem törte le Donald Trump optimizmusát, aki hisz benne, hogy még visszatér a Fehér Házba:

“Fantasztikus négy éven vagyunk túl. Próbálunk újabb négyet összehozni. Ha nem sikerülne, akkor találkozunk négy év múlva!”

- biztatta az egybegyűlteket az elnök a Fehér Ház keddi karácsonyi ünnepségén.



hirdetés