Ahogy korábban mi is megírtuk: egy 8 és egy 11 éves kislány halt meg egy kecskeméti vonatbalesetben. Az autót a 62 éves nagymamájuk vezette, aki a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A környékbeliek szerint ugyanakkor a lámpa sokszor nem működött rendesen az átjáróban.

A Blikknek a a lányok unokatestvérei is megszólaltak, aki elmondták:

attól tartanak, hogy a nagymama, ha fizikailag fel is épül, nem fogja tudni elviselni, hogy az ő autójában haltak meg a lányok.

Édesanyjuk a tragédia hallatán rosszul lett, nyugtatókra volt szüksége.

"A jelenlegi párom látta a szörnyű baleset hírét az interneten, már akkor rossz érzésem volt. Hívtam a volt férjem, hogy minden rendben van-e, de megszólalni sem tudott, a háttérben pedig hallottam a szirénákat. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj" – idézte fel a lapnak a nő, aki hozzátette: nem érti, miért nem ment a lányokkal az apuka, miért hagyta, hogy a nagymama vezessen.

hirdetés

"A volt férjem anyja legalább tíz éve nem vezetett, most szerezte vissza a jogosítványát. A jó istenre bízom az ítélkezést felette, de soha többé nem akarom látni az asszonyt, aki miatt meghaltak a gyerekeim"

– tette hozzá az édesanya.


hirdetés