Kazahsztán túlélte a puccskísérletet - jelentette be hétfőn Kaszim-Zsomart Tokajev elnök, aki szerint az akciókat, egy általa meg nem nevezett, egyetlen központból koordináltak. A politikus a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) online ülésén videokapcsolaton keresztül tartott beszédében azt állította, hogy az országban helyreállt a rend, de a terroristák utáni hajsza még folytatódik.


Mint mondta: a hatóságok nem indítottak és nem is fognak háborút viselni a civilek ellen. Hozzátette, hogy a nagyszabású terrorizmusellenes művelet, valamint az orosz vezetésű katonai szövetség kazahsztáni küldetése, amelyben 2030 katonát és 250 harci eszközt vetettek be, hamarosan véget ér.

Kazahsztán hamarosan bizonyítékot szolgáltat a nemzetközi közösségnek a történtekről

- jelentette ki az elnök, aki elmondta azt is, hogy a biztonsági erők 16 tagja halt meg, és hogy az erőszakos cselekményekben meghalt civilek számát még vizsgálják.

Forrás: MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!