Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon - jelentette be csütörtök délután Karl Nehammer néppárti belügyminiszter.


A magyar kormánnyal folytatott intenzív tárgyalásokat követően Magyarország 21 órától reggel 5 óráig ismét biztosítja a humanitárius folyosót, hogy lehetővé tegye az áthaladást - jelentette be Nehammer. A belügyminiszter nyomatékosan kérte ugyanakkor a szerb vendégmunkásokat, hogy ne induljanak útnak, Szerbia ugyanis közölte, hogy egyetemesen lezárja határait.

Semmi értelme, hogy belépjenek Magyarországra, mivel úgysem engedik be őket Szerbiába,

szögezte le. Hozzátette ugyanakkor, hogy folyamatosan tárgyalnak a szerb kormánnyal a helyzet megoldása érdekében.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy újabb forgalmi dugók alakulhatnak ki, és az veszélyes is lehet. Szerbiában egyébként 20 órától reggel 5 óráig kijárási tilalom is érvényben van. A tárcavezető a török vendégmunkások figyelmét is felhívta arra, hogy ne keljenek útra, mivel Törökország az új típusú koronavírus-járvány miatt szintén lezárta határait.

Nehammer arról is említést tett, hogy a Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtérre a nap folyamán 52 járat érkezik; részben különjáratok, amelyek a külföldön lévő osztrák állampolgárokat szállítják haza Ausztriába.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!