Az EU-s támogatásokat Orbán korrupt rendszerétől akarjuk megvonni, és nem a magyar vagy a lengyel néptől. Épp ellenkezőleg: azt akarjuk, hogy a pénz a polgárokat gyarapítsa, és ne Orbánt vagy a vejét

- nyilatkozta a 444-nek Katarina Barley, az Európai Parlament szocialista alelnöke - Angela Merkel korábbi minisztere -, aki a közelmúltban több interjújában is bírálta a magyar kormányt .

A fideszesek a kritikákat olvasva rögtön azzal támadtak vissza, hogy Barley Soros György katonája, és a német közrádió pontatlan - azóta már átírt - címe alapján arról beszéltek, hogy az alelnök "ki akarja éheztetni Magyarországot".

A kritikám az ország vezetőjének szólt, konkrétan Orbán Viktornak, és különösen annak, hogy teljesen elfogadhatatlan, amit az EU-s támogatásokkal művel

- húzta alá Barley az interjúban.

Kiveszik a jogállami mechanizmusból a jogállamot, hogy Orbán is rábólinthasson

A németek új kompromisszummal álltak elő a jogállami mechanizmus bevezetéséről. A kiszivárgott dokumentum szerint rengeteg dologban engedtek a magyaroknak és a lengyeleknek. A jogállami mechanizmus persze így is megmarad, csak a neve lesz más és sokkal nehezebb lesz alkalmazni.

A szájkarate mögött egy valóban fontos diplomáciai ügy húzódik: mégpedig az, hogy néhány tagállam - leginkább Magyarország és Lengyelország - kormányának akarata ellenére az EP ragaszkodik ahhoz, hogy a következő költségvetési ciklusban a támogatások folyósítását jogállamisági feltételekhez kössék

A néppárt sem fogad el olyan költségvetést, ami nem tartalmaz számon kérhető jogállamisági feltételeket

- mondta Barley, azt üzenve, hogy a Fidesz még a saját pártcsaládjával is szembekerült ebben a kérdésben. Hozzátette, hogy az Európai Parlament négy legnagyobb frakciójának vezetője megegyezett abban, hogy a magyar kormánynak kínos jogállamisági feltételeket kiemelten fontos ügyként tartják az asztalon.

Barley az interjúban nem finomkodott Orbánnal:

Érdemes mindig gyanakodva hallgatni, amit Orbán az Európai Unióról mond, mert általában hazudik

- ezt arra reagálta, hogy igaz lehet-e a magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy az északi, "fukar országok" csak a gazdasági mentőcsomagot akarják akadályozni a jogállamisági feltételek erőltetésével.

És mondott még erősebbet is:

A fideszesek esetében azt látjuk, hogy végső soron minden cselekedetüknek egyetlen végső célja van: a hatalmuk bebiztosítása. Ezért akarnak mindent az ellenőrzésük alatt tartani. Összekeverik a demokráciát a többség diktatúrájával. De a demokrácia nem ez

- fejtette ki az EP alelnöke arra válaszul, hogy Varga Judit szerint a jogállamiság nem egy objektív kritériumrendszer.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Hayoung Jeon


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!