A fertőzéseket tekintve december második hetében várható a tetőzés a negyedik hullámban - mondta Kásler Miklós miniszter legújabb videóinterjújában.


Hozzátette: az R-tényező, ami megmutatja, hogy egy ember hány embert fertőz meg, viszonylag kedvezőbben alakult, mint ahogy várható volt, ugyanakkor a szennyvizekben a víruskoncentráció emelkedett. Az omikronról úgy vélekedett, hogy meg kell várni, míg elegendő ismeret birtokába jutnak a szakértők ahhoz, hogy felelősséggel nyilatkozzanak az új vírusmutáns veszélyeiről.

A vakcinák átfogó hatásvizsgálatát bemutató magyar tanulmánnyal kapcsolatban kiemelte: ez a világon a harmadik legnagyobb betegcsoporton elvégzett hatásvizsgálat, de az első, amely ötféle vakcina eredményességét összegezte. Kijelenthető, hogy minden Magyarországon alkalmazott vakcina magas hatásfokkal védett a fertőzés ellen, és a halálozást eredményesen csökkentette, 89-98 százalék közötti mértékben - foglalta össze a neves brit orvosi szaklapban közölt eredményeket Kásler.

Azokra a tévhitekre, amelyek szerint az 5G mobiltelefonos hálózat terjeszti a vírust, illetve hogy a krumpli kiszívja az oltóanyagot a szervezetből úgy reagált: rengeteg elképesztő történet kering arról, hogyan terjed a vírus, mit építenek be az emberi szervezetbe, és az emberi szervezet átörökítő anyagait hogyan változtatja meg a vakcina. Ezek tételesen nem igazak - szögezte le.

Az oltásellenesek félelmét, amely szerint a koronavírus csak a gyógyszergyártók üzleti fogása lenne, azzal kommentálta, hogy számos világjárványt akadályoztak meg a vakcinák a történelem során. Emlékeztetett: Magyarországon, a világon egyedüliként 13 féle vakcinát kapunk meg gyermekkorunkban. Senkinek eszébe nem jut megkérdőjelezni azt, hogy hatékonyak-e - tette hozzá.

Koronavírus

Az EMA elkezdte a Valneva nevű Covid-vakcina vizsgálatát

Az oltóanyag inaktivált vírust tartalmaz.

Komoly korlátozások várnak a védettséggel nem rendelkezőkre Németországban

Merkel egyik utolsó intézkedése az oltatlanok szigorú korlátozása lehet


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!