Mint minden héten, most is összevetettük a Központi Statisztikai Hivatal halálozási adatait a hivatalos kormányzati portálon található számokkal. Egy héttel ezelőtt már írtunk a megforduló tendenciáról: az akkor vizsgált, 51. (december 14-gyel kezdődő) hét volt az első, amikor ha nem lett volna a koronavírus és az amiatti halálozási többlet, akkor kevesebben haltak volna meg az előző öt év (2015-2019 átlagához képest).

Előző cikkünk a témában:

Ha nem lenne koronavírus, szeptember óta most először haltak volna meg kevesebben Magyarországon

Bár a szám javulást mutat, legalább annyira gyanús, mint az, amikor közel hétszázzal többen haltak meg magyarázat nélkül.

Míg abban az időszakban 247 halottal kevesebb lett volna, ha nincs a koronavírus, az év 52. (december 21-gyel kezdődő) hetében ez a szám 32 volt, azaz lényegében az év utolsó hetében éppen annyival több ember halt meg, ahány elhunyt szerepel a koronavírus-statisztikában. Az alábbi grafikánkon szürkészöld szín jelöli az előző öt évben elhunytakat, citromsárgával jelöltük a korcsoportlétszám-növekedéssel magyarázható halálozási többletet, narancssárgával pedig azt a számot, ahányan az adott héten a koronavírus szövődményei miatt haltak meg. A piros szín azt mutatja, hány olyan ember volt, aki egyik kategóriába sem tartozik, mégis szerepel a KSH heti halálozásai számai között. A legfeketébb hét a 46. volt: akkor közel hétszázan haltak meg például azért, mert nem tudták időben ellátni a betegségüket a kórházak leterheltsége miatt vagy bár koronavírusban haltak meg, nem kerültek bele a statisztikába.

Noha ezek az adatok biztatóak, érdemes megnézni a korcsoport szerinti bontást is: ebből kiderül, hogy míg 65 év alatt alig változott az elhunytak száma szeptember elejétől december végéig 2020-ban, addig 64 éves kor felett már elég nagyra nyílik az olló - és ez csak részben köszönhető a Ratkó-gyerekeknek.

A legnagyobb különbséget az előző évekhez képest a 75-59 éves korosztálynál láthatjuk: 2020 utolsó négy hónapjában több mint kétezerrel (2153) többen haltak meg, mint 2015 és 2019 között átlagosan. Kétezer körüli többlethalálozás figyelhető még még a két szomszédos korcsoport esetében is.

A január 20-i adatok szerint Magyarországon 11 615 fő halt bele eddig a koronavírusba, a 354 ezer esetből pedig 233 ezren már gyógyultnak tekinthetőek, több mint 109 ezren pedig jelenleg is betegek. Hazánkban a halálozási arány a coronavirus.app oldal szerint 3,28 százalék, egymillió emberre pedig 1189 halál jut - utóbbi értékkel 16. helyen vagyunk a világon. A KSH rendszeresen frissíti a vonatkozó statisztikáját, de a legutóbbi alkalommal nem írtak hozzá plusz halottakat az előző hetekhez, csak az 52. heti számokat írták bele.

Az Eurostat adatait használva nemrég elkezdtük megyei szinten is ábrázolni a halottak számát (ezt a kormány nem teszi meg) - legutóbbi cikkünket a témában itt találja.

Budapesten a legjobb helyzet:

Budapesten kevesen halnak meg, Békésben és Zalában a legrosszabb a helyzet

A legfrissebb Eurostat-adatokból megnéztük, hogyan alakulnak a megyék halálozási statisztikái.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!