Kásler Miklós elmondta, az öt program és a Népegészségügyi Program célja, hogy az emberek minél hosszabb ideig éljenek egészségben, a betegségek minél később alakuljanak ki, és korai stádiumban legyenek felismerve. Hozzátette: ezek a prevenciót szolgáló programok széleskörűek, hiszen a gyermekkortól az időskorig minden korosztályt érintenek. Az új egészségkultúra küszöbén állunk, amely elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására épül - mondta.


A tavaly ősszel indult vastagbélszűrésről Kásler Miklós elmondta, eddig 220 ezer meghívólevelet juttattak el a lakosokhoz, több mint kétezer háziorvos vesz részt a programban, akik közül eddig 1652 háziorvossal együttműködési megállapodást is kötöttek, és 63 ezer mintát küldtek be a laboratóriumokba minden megyéből és a fővárosból.

A folyamatban lévő vizsgálatok során eddig 32 korai stádiumú daganatot fedeztek el.

A következő két év alatt 2,5 millió 50-70 év közötti ember szűrését tervezik - tette hozzá. A "Három generációval az egészségért" prevencióra ösztönző programban felnőttek és/vagy gyermekek ellátását végző háziorvosi praxisok, illetve ilyen praxisokat működtető önkormányzatok társulásai pályázhattak 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra. Közel 200 pályázat érkezett be, és 81 praxisközösség nyert átlagosan 67 millió forintot - mondta.

A miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorban arról beszélt: szeretnék az emberekkel megértetni, hogy az egészség érték mind az egyén, mind a család, mind a társadalom számára. Az embereket rá kell vezetni az egészségtelen életmód elkerülésére, arra, hogy a károsító tényezők, mint például a túlsúly, a dohányzás, a drogok, az alkoholfogyasztás elkerülésével életéveket nyerhetünk

- közölte.

Megjegyezte, az életmód, az életkörülmények nagyban meghatározzák az életminőséget, ehhez az egészségügy csak tizenegynéhány százalékban járul hozzá.

A magyar védőoltási rendszerről szólva kifejtette, Magyarország a védőoltások tekintetében "világhatalom", a szeptemberben bevezetendő bárányhimlő elleni vakcina lesz a tizenkettedik, amelyet beemelnek a kötelező védőoltások közé. Ez utóbbira 1,3 milliárd forint a költségvetési forrás, a kötelező vakcinákra évente nagyjából 10 milliárd forintot költ az állam - mondta Kásler Miklós.

Kiemelt kép: Bielik istván/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!