A szombat éjszaka elhunyt alkotmányjogász tiszteletére alapított díjjal az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segítik majd.


Karsai Dániel ügyvédként segítette a Magyar Orvosi Kamarát. Közel egy évvel ezelőtt azonban magánszemélyként szólalt fel Agora rendezvényünkön, az életvégi döntésekről tartott társadalmi vitában. A vitában, amelyet ő maga indított és hagyott most szellemi hagyatékként mindannyiunkra. A Magyar Orvosi Kamara Karsai Dániel előtt tisztelegve emlékdíjat alapít, mellyel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segíti.

Emlékdíjat alapít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Karsai Dániel előtt tisztelegve. A rövid közleményéből kiderül, hogy a MOK „a díjjal az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segíti”.

A szervezet bejegyzéséből kiderül, hogy a szombat éjszaka elhunyt, ALS-betegséggel küzdő és az életvégi döntés jogáért harcoló alkotmányjogász korábban ügyvédként segítette a Magyar Orvosi Kamarát.

– írják a posztban.

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!