A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő ügyvéd a strasbourgi bíróságon szeretné elérni, hogy saját akaratából, méltósággal halhasson meg. Otthonában beszélgettünk vele.
Óriási visszhangja volt nemrég Dr. Karsai Dániel bejelentésének: a 46 éves ügyvédnél tavaly diagnosztizálták az ALS nevű halálos betegséget, amellyel például Stephen Hawking is küzdött. Nem sokkal korábban még rendszeresen sportolt, túrázott és biciklizett is, ma viszont már nem képes önállóan ellátni magát, járni is csak nagy nehézségek árán tud.
A jelenlegi magyar szabályozás ilyen téren a legszigorúbbak között van: még akkor is megbüntethetik a neki segítő orvosokat vagy családtagokat, ha egy másik országban kerül sor a beavatkozásra, ahol ez egyébként legális. Az ügyet a bíróság gyorsított eljárásban vette napirendre, az első tárgyalás november végén lesz, néhány hónappal később pedig akár meg is születhet az ítélet.
– Mikor döntötte el, hogy a nyilvánosság előtt beleáll az ügybe, és megpróbálja bírósági úton végigvinni?
– Ez egy folyamat volt, nem tudok konkrét időpontot mondani. Először azt döntöttem el, hogy elmegyek Strasbourgig, majd nagyjából nyár közepére érlelődött meg bennem a gondolat, hogy közéleti párbeszédet is szeretnék kezdeményezni, mivel annyira fontosnak tartom a témát. Bíztam benne, hogy lesz iránta valamekkora érdeklődés, azt azonban nem gondoltam volna, hogy ekkora.
Nem tagadom, az is közrejátszott, hogy nekem már előtte is volt bizonyos ismertségem, nem éltem rejtőzködő életmódot, a tünetek pedig egyre erősebbek lettek. Előbb-utóbb a családomon és szűk baráti körömön kívül is kiderült volna a betegség, szóval úgy voltam vele, hogy akkor inkább előre megyek és én magam teszem közzé. Ugyanakkor az egészet attól tettem függővé, hogy a bíróság sürgősséget ad-e a kérvényemnek, mert akkor rögtön van miről beszélni, ami rajtam túlmutat.
Persze az empátia hihetetlenül jól esik, de szerencsére eddig is rengetegen támogattak, szóval nem ez motivált. Nem pszichoterápiás céllal álltam ki, hanem azért, ami eddig remekül meg is valósult: hogy beszélgessünk erről a szomorú témáról.
– Hány országban legális jelenleg az életvégi döntés?
– Az USA 11 tagállamában, emellett Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a Benelux-államok, Spanyolország és Portugália az, ahol a legteljesebb körű, vagyis aktív halálba segítést igénylő életvégi döntés lehetséges. Emellett még több másik módja létezik, például a lemondás valamilyen életmentő kezelésről. A trend egyértelmű: az elmúlt 20 évben egyre több helyen egyre megengedőbb a szabályozás.
– Ön milyen módosítással lenne elégedett a magyar jogban?
– A magyar szabályozás nemzetközi összehasonlításban is szigorú. Nemhogy Magyarországon nem (vagy csak elképesztően szűk körben) lehetséges életvégi döntést hozni, de még az is tilos, sőt büntetőjogilag üldözött, ha én elmegyek külföldre, ahol mindez legális, és ebben engem segítenek. A szeretteim, családtagjaim a kijutásban, a kinti orvosi személyzet pedig a konkrét megvalósításban. Ez öngyilkosságban való közreműködésnek minősül. amiért itthon vádat emelhetnek, és akár el is ítélhetik mind a családtagjaimat, mind a nekem segítő külföldi orvosokat. A minimum számomra az lenne, hogy legalább ez a tilalom kerüljön ki a Büntető Törvénykönyvből.
– Keresték önhöz hasonló helyzetben lévők, illetve a családtagjaik is?
– Igen, és valószínűleg nem az enyém lesz az egyetlen beadvány. Ugyan csatlakozni ehhez már nem lehet, de tőlem függetlenül mások is kezdeményezhetnek eljárást hasonló témában, ezt a szándékukat többen is jelezték.
– Lehet precendensértéke a többiekre nézve, ha az ön ügyét pozitívan bírálják el?
– Abszolút. Magyarországon enyém az első olyan ügy, ahol relatíve korai szakaszban lévő beteg fordul Strasbourghoz és a magyar jogalkotóhoz – tehát olyan, aki tényleg tud ebből profitálni, nemcsak az erkölcsi győzelem motiválja. De ha sikert érek el, az a hozzám hasonló helyzetben lévő, ALS-ben vagy hasonló betegségben szenvedő embereknek is segíthet.
– Mennyire sikerülhet ráirányítania a figyelmet magára az ALS-re? Szintén ezt célozta jó 10 évvel ezelőtt a jeges vödrös kihívás, de az eléggé félrement, Magyarországon legalábbis mindenképp.
– A konkrét betegségre nem célom felhívni a figyelmet, egyszerűen azért, mert nem orvos vagyok. Elszenvedem, de szakértője nem lettem, és véletlenül se akarok téves információkat közzétenni ezzel kapcsolatban. Inkább átlalánosságban szeretném képviselni a betegségek által súlyos testi-lelki szenvedésnek kitett emberek jogait a saját ügyemen keresztül.
– A magyar kormány részéről kapott már bármilyen visszajelzést az első posztja közzététele óta?
– Hivatalosan senki nem keresett a politikából, sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalról. Egy-két régi ismerőstől kaptam rövid, együttérző üzenetet – nem titok, hogy korábban sokaknak eljártam a képviseletében –, de ezt magánemberként tették.
– Negatív vélemények is jutottak el önhöz?
– Olyan előfordult, hogy mélyen vallásos emberek írtak nekem, de mindenki messzemenőkig empatikus volt. Például: „Kedves Dániel, mélyen együttérzek magával, de úgy gondolom, hogy ezt a döntést nem önnek kellene meghoznia. Találja meg Istent, ő majd segít a szenvedés elviselésében.” Támadó üzenetet egy darabot se kaptam.
– És a fenti felvetésre mit válaszolt?
– Ezernél biztos több levél jött, szóval megmondom őszintén, nem tudtam külön-külön reagálni rájuk.
– Mit gondol, a médiavisszhang és a látható tömegtámogatás segítheti az ügy pozitív elbírálását?
– Biztos, hogy érzékelik, de Strasbourgban ennél bonyolultabb a helyzet, mert ők Európa egészére állapítanak meg emberi jogi minimum sztenderdeket. Tehát azt kell felmérniük, a kontinensen hogy áll ennek a dolognak a megítélése. Meglátjuk, mi lesz, mindenesetre én azt érzékelem, hogy összességében sokkal elfogadóbb a hozzáállás, mint egy-két évtizede. Magyarországon is elsöprő támogatottságot tapasztalatok, világnézettől függetlenül.
– Hogyan készül a tárgyalásra? Saját magát fogja képviselni?
– Mindenképp szeretnék elmenni rá, és fel is fogok szólalni, de van egy kiváló csapat mögöttem, mert a saját ügyében senki nem jó ügyvéd. Magyarország legjobbjaival dolgozom együtt, igazi csapatmunka a felkészülés.
– Ki lesz az alperes, hogy alakul majd az ügy lefolyása?
– Strasbourgban a magyar államot mindig az Igazságügyi Minisztérium képviseli, az eddigi ügyekben már jó 30 éve Tallódi Zoltán jár el. Biztosan persze nem tudhatom, most is ő jön-e, de ha igen, örömmel fogjuk üdvözölni egymást, mivel annak idején kollégák voltunk. Bár az elmúlt 12 évben ellenérdekű feleknek számítottunk minden értelemben, ma is korrekt, kollegiális a viszonyunk. Persze az is előfordulhat, hogy a személyes érintettségre hivatkozva nem vállalja az ügyet.
– Mennyit tud dolgozni jelenleg, az ügyfelei mennyire támogatják?
– Sok helyen elmondtam, hogy továbbra is aktív vagyok, és úgy érzem, ez az ügyfelekhez is eljutott.
Majdhogynem ugyanúgy dolgozom, mondjuk nem 5-6 órát, hanem 3-4-5-öt naponta. Heti 2-3 alkalommal szoktam bejárni az irodába, a maradék időben pedig itthonról. Ma is 8 és 1 óra között egy beadványt írtam, és ha megoldott az akadálymentesítés, tárgyalásokra is eljárok. Az irodámban egyébként nem én vagyok az egyedüli ügyvéd, szóval ha bármilyen okból kiesnék a munkából – akár azért, mert a fejemre esik egy tégla –, az ügyfelek ebből semmit nem érzékelnének.
– A saját ügye hol helyezkedik el a prioritási sorban?
– Mindig a határidős munka van elől, most épp egy másik strasbourgi beadványon dolgozunk. Utána egy alkotmányjogi panasz következik majd, aminek szintén közeleg a határideje. Amikor pedig az én ügyemmel lesz ez a helyzet, nyilván az kerül majd előtérbe. De az ügyfeleim nem szenvedhetnek csorbát amiatt, hogy speciel most én is panaszos vagyok.
– Hogy néz ki az ügy időrendje?
– A kormány október 17-ig nyújthatja be a beadvánnyal kapcsolatos észrevételeit. Erre három hetünk lesz írásban reagálni, utána következik majd a tárgyalás, november 28-án. Ítélet aznap még nem születik, de reményeim szerint 2-3 hónapon belül igen, szóval akár már januárra vagy februárra meglehet.
– Gondolkodik negatív forgatókönyvön is?
– A bokszmeccsen az ember nemcsak osztja, hanem kapja is a pofonokat. Ez egy per, és olyan per nincs, ahol 100 százalék a nyerési esély. Ha vesztünk, akkor vesztünk, de túl sokat nem gondolkodom ezen.
Igaz, jóval nagyobb szenvedést kell majd átélnem, de ez a jelenlegi helyzet szerint is így van. A beletett munka pedig semmiképp nem elvesztegetett: szakmailag fejlődöm, egy nagyon érdekes ügyön dolgozom, emiatt totális vesztesként már nem tudok kijönni. De bízom benne, hogy az ítélet is kedvező lesz, és ennek van reális esélye.