Nem ez az egyetlen változtatás azonban a kormányban, átalakul a kormány stratégiai döntéshozó szerkezete is.


Korábban írtunk róla, hogy leváltották Varga Mihály pénzügyminisztert a gazdasági kabinet éléről.

A hvg.hu a keddi Magyar Közlöny alapján azt írta, hogy a költségvetési munkacsoportot a pénzügyminiszter, Varga Mihály vezeti, tagjai az egyes javaslatokat előterjesztő miniszter mellett a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal és a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs.

Nem ez az egyetlen változtatás azonban a kormányban, átalakul a kormány stratégiai döntéshozó szerkezete is.

A jövőben három stratégiai kabinet köré szerveződik majd a kormány munkája: a Stratégiai, a Gazdasági és a Nemzetpolitikai Kabinet köré.

A Magyar Közlöny megjelenése után a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki: „a kormány az új célokhoz igazítja a döntéshozó fórumok rendszerét”. A közlemény idéz egy másik, szintén a közlönyben kihirdetett rendeletet, amely alapján a pénzügyminiszter vezetésével költségvetési munkacsoport áll fel. Ennek a feladata „a költségvetés egyensúlyának szigorú védelme lesz, amelynek keretében vizsgálja a Kabinetek döntéseit és költségvetési vétóval is élhet azokkal szemben”

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!