Kamarás Norbi egy évtizeddel ezelőtt költözött fel a fővárosba az Éjjel-nappal Budapest miatt, most pedig, hogy hamarosan véget ér a forgatás, vissza is tér a családjának vidéki házba kedvesével, Kármán Odettel.

A párnak már megvan a saját közös otthona, beköltözni viszont még nem tudnak, a lakópark ugyanis, ahol megvásárolták, jelenleg épülőfélben van.

Vissza fogunk menni a gyerekkori szobámba a szüleimhez, és ott lakunk majd, amíg a saját otthonunk el nem készül. Az én egykori szobám lesz a hálónk, a tesómé pedig a nappalink. Így miénk lesz a ház felső emelete, alul pedig maradnak a szüleim, így nem zavarjuk majd egymást

- magyarázta a Story magazinnak Kamarás, aki úgy érzi, 10 év után furcsa lesz visszatérnie vidékre.

A pár így 80 kilométerre lesz Budapesttől, de a munkájuk miatt többször is fel kell majd utazniuk, ezért igyekeznek úgy összeegyeztetni a dolgaikat, hogy együtt tudjanak jönni-menni. Ha pedig ez a megoldás nem működik, kénytelenek lesznek keresni egy albérletet a fővárosban.

Kármánékat egyébként hamarosan újra együtt láthatják a nézők, ők vezetik majd ugyanis az X-Faktor idei évadának háttérműsorát, az X-Stage-t.

Kapcsolódó

Kamarás Norbi és Kármán Odett vezeti idén az X-Faktor háttérműsorát

Nagyon örülnek a felkérésnek, szeretnek együtt dolgozni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!