Elnézést kért a Wass Albertre tett megjegyzése miatt Karácsony Gergely - ezt a főpolgármester akkor jelentette be, amikor az ATV-nek adott interjút.


Ennek előzménye az volt, hogy Karácsony az Indexnek adott korábbi interjújában a fővárosi közterületek átnevezgetése kapcsán, azt mondta: bár ő személy szerint megszokásból Moszkva térnek hívja a Széll Kálmánt, de azt sem akarja átkeresztelni, hasonlóan a Wass Albert térhez. Ekkor jegyezte meg Széllről, hogy

Ő legalább nem volt náci vagy kollaboráns.

Ezt a különbségtétel ellenére sokan úgy értették, hogy

Karácsony egyszerűen lenácizta Wass Albertet.

Wass Albert kultikus szerzővé vált az elmúlt időszakban a jobb-, valamint a szélsőjobboldali oldalon, Karácsony megjegyzése így olyan értelmet nyert, mintha szándékosan ezzel a választóréteggel szemben nyilatkozott volna. Ráadásul Orbán egy héttel később épp Wass Alberttel üzent október 23-án a Facebook-on.

Az ATV-ben mindezzel kapcsolatban most azt mondta az új főpolgármester: hibát követett el azzal, hogy belement ebbe a vitába, sokak számára Wass Albert egészen mást jelent, mint az ő számára. Hozzátette, ez egy nagyon megosztó irodalmi és politikai múlt és elnézést kért azoktól, akiket ezzel a jelzővel megbántott. Hozzátette:

Wass Albert irodalmi munkásságából bármikor lehet idézni.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!