Nem lép vissza az előválasztáson az MSZP-Párbeszéd debreceni képviselőjelöltje, hiába kérte erre telefonon Karácsony Gergely. Fábián István, a debreceni egyetem korábbi rektora az ATV híradójának azt mondta: már nyilvántartásba vették, így ha kell, pártok támogatása nélkül, függetlenként indul.


Az MSZP és a Párbeszéd tegnap közleményben jelentette be, hogy több körzetben is visszalépteti jelöltjeit a Momentum javára, cserébe a Momentum is átenged körzeteket a pártszövetség jelöltjeinek.

A pénteki megállapodás szerint az MSZP-Párbeszéd három választókerületekben a Momentum jelöltjét támogatja:

  • Győr-Moson-Sopron megye 1.: Pollreisz Balázs helyett Rehó Tibort támogatják, aki az ellenzék közös győri polgármesterjelöltje volt Dézsi Csaba András ellen az időközi választáson.
  • Hajdú-Bihar megye 1.: Szabó Bencét támogatják Fábián István helyett.
  • Vas megye 3.: Pleva Dánielt támogatják Ipkovich György volt szombathelyi polgármester helyett.

Cserébe a Momentum két helyen támogatja az MSZP-Párbeszéd jelöltjét:

  • Békés megye 4.: Szelényi Zoltánt támogatják Sebők Éva helyett.
  • Fejér megye 1.: Márton Rolandot támogatják Barlabás András helyett.

Teljesen fel vannak háborodva, mindenki értetlenül áll a történet előtt. Azt kell, hogy mondjam, hogy a helyi pártszervezetek sem tudtak erről

- mondta Fábián az ATV-nek.

Fábián István elmondása szerint Karácsony Gergely péntek reggel hívta fel, és közölte vele, hogy vissza kell lépnie, mert a két szervezet a Momentum jelöltjét kívánja támogatni. Fábián szerint két módon szűnhet meg a jelöltsége.

Vagy, azok a pártok, akik támogatták, ami azért furcsa, mert mégiscsak egyéni teljesítményről van szó, vagy az egyéni képviselőjelölt léphet vissza. Ez ebben az esetben nem fog megtörténni.

Arra a kérdésre, hogy ha nem lép vissza, akkor mi lesz, azt mondta, hogy párttámogatás nélkül is indul.

A Momentum jelöltje azt állítja, hogy előre neki sem szóltak. Csak annyit tud, hogy megvonták a professzortól a támogatást.

Ezek a döntések nem helyi szinten születnek, ezek országos politikai döntések. Engem is ugyanúgy váratlanul ért ez a döntés, mint professzor urat. Nem volt előzetes egyeztetés erről, kettőnk között főleg nem volt egyeztetés

- szögezte le Szabó Bence, akinek a javára vissza akarták léptetni Fábiánt.

Nem tisztességes az a dolog, ami itt Fábián Istvánnal történt. Én emberként, képviselőként, politikusként nem tehetek mást, mint, hogy azt mondjam, ilyet nem szabad csinálni. Én teljes mellszélességgel kiállok Fábián István professzor úr mellett

- hangsúlyozta Varga Zoltán, a DK helyi jelöltje.

A felsorolt jelölteken kívül a körzetben indulna Pálinkás József, az Új Világ Néppárt és Illés-Rácz Mariann, a Civil Fórum Debrecen, Jobbik jelöltje is


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!