Megállapodás született a kormány és a főváros között a színházak működtetéséről - tudta meg az atv.hu. A megállapodás részeként 2020-tól kezdve a főváros önállóan, kormányzati támogatás nélkül finanszírozza a Katonát, a Radnótit, az Örkényt és a Trafót, e színházak vezetőinek kinevezéséről a Fővárosi Közgyűlés önállóan dönt. A József Attila, a Madách, az Új Színház, a Vígszínház, a Bábszínház és a Kolibri színházak megmaradnak fővárosi fenntartású színházaknak, de működésüket egyedül a kormány biztosítja. A megállapodás kiemeli, hogy a művészi munkába a fenntartó és a finanszírozó nem avatkozhat bele korlátozással, utasítással vagy más nyomásgyakorlással. A dokumentum alapján továbbá a kormány vállalja, hogy a megállapodás érvényben maradásáig, azaz 2024 év végéig csak a főpolgármester egyetértésével nevez ki vezetőt a Vígszínház élére.


A Thália Színház az Operettszínházhoz hasonlóan állami tulajdonú és fenntartású színház lesz, mi több, a Thália épületét és a színházat működtető gazdasági társaságot a kormány külön szerződésben meg is vásárolja a Fővárostól. A Margitszigeti Szabadtéri Színház önálló színház lesz, működését a kormány biztosítja, vezetőjét az emberi erőforrások minisztere nevezi ki. A budapesti független színházak állami támogatását egy külön kuratórium osztja el, amelynek tagjait a miniszter a főpolgármester egyetértésével nevezi ki, a miniszter vállalja, hogy a kuratórium szakmai ajánlásaitól a támogatások odaítélése során nem tér el. A színházak gazdálkodását Budapesten is felügyelő bizottságok ellenőrzik: a kizárólag önkormányzati finanszírozású színházak esetében ezek tagjait a Fővárosi Közgyűlés nevezi ki. A kormány által finanszírozott színházak bizottságaiba három főt a Fővárosi Közgyűlés nevez ki, kettőt pedig a miniszter.

A megállapodás alapján a kormány olyan társulatok finanszírozását is vállalja, amelyek nem állami fenntartásban működnek: a Budapesti Fesztiválzenekar idén 1,65 milliárd forint állami támogatásból gazdálkodhatott, 2021-től 2024-ig ez az összeg 2 milliárd forintra nő, ehhez a budapesti önkormányzat további évi 240 millió forintot tesz hozzá. A budapesti Centrál Színház idén 250 millió forint támogatást kap a kormánytól, és az ígéret szerint az állami támogatás a következő években is hasonló nagyságrendű marad. A megállapodás , mely 2024. december 31-ig, öt évre szól, azt súlyos szerződésszegés esetén bármelyik fél felmondhatja - tartalmazza a dokumentum.

A megállapodásban megfogalmaztak néhány alapelvet, melyek mentén a színházak sorsáról döntöttek, így például hangsúlyozták, hogy a kormány és a budapesti önkormányzat is a nemzeti kultúra különösen értékes részének tartja a fővárosi színházi életet, melyet megőrizni fontos cél, ehhez pedig elengedhetetlennek tartják a művészi szabadság maradéktalan tiszteletben tartását. Az alapelvek külön kitértek a kultúrharcra is:

A nyugodt alkotó légkör fönntartása érdekében a kormány és a Főváros kifejezetten törekszik a kultúrharc elkerülésére, a színházbéke megőrzésére Budapesten is

- áll a szövegben.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!