A Jelennek adott kimerítő interjút Karácsony Gergely főpolgármester, melyben értékelte az előválasztás legfontosabb tanulságait - szúrta ki a 444.


Az interjúban Karácsony Gergely elismeri, nem volt ott 100 százalékig a kampányban, a minszterelnök-jelölti vitákat egyenesen unta.

Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre

- ecsetelte a főpolgármester, aki a második forduló előtt lépett vissza Márki-Zay Péter javára.

Karácsony elmondta, tudja, hogy a szavai sértőek lehetnek azoknak, akik sokat dolgoztak azon, hogy miniszterelnök legyen belőle, de nem akar őszintétlen lenni, a visszalépést önazonos döntésnek nevezte.

A zsarolási hírekkel kapcsolatban ismét elmondta, büntetőjogilag nem releváns mondatok hangoztak el, ugyanakkor komolyabb témákról van szó annál, hogy a Demokratikus Koalíció képviselői mit szavaznak majd meg a közgyűlésben. Itt újságírói kérdésre nem cáfolta azt, hogy a jövőbeli főpolgármesteri pozcióját is érintheti az ügy.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!