Hát akkor ez kész, ennyi volt. Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését


- reagált a kormányfő szavaira Karácsony Gergely főpolgármester, hangsúlyozva, hogy az iparűzési adó harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja, a megfelezése ezért nem kezeli, hanem mélyíti a válságot.

Amint beszámoltunk róla, a miniszterelnök azt közölte, hogy a kis és közepes vállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Az iparűzési adó az önkormányzatokhoz folyik be, a kormányfő bejelentése szerint támogatást azonban biztosan csak a 25 ezer fő alatti települések kapnak. A nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.

Karácsony szerint a vállalkozásoknak ez nem jelent érdemi segítséget, hiszen az adó mértéke meglehetősen alacsony, és a bevétel alapján kell fizetni: aki bajban van, eleve kevesebbet fizet. "Az egyébként is a tönk szélén álló önkormányzatok számára viszont a mai bejelentés maga a kivégzés. Sok települést küld padlóra, taszít kilátástalan helyzetbe, veszélyezteti a közszolgáltatások ellátását. A veszteségben osztozik Budapest is, a Fővárosi Önkormányzat számára ez nagyjából egy Lánchíd árának elvételét jelenti, akkora kiesést, amennyiből a közvilágítást, a köztisztaságot és a zöldfelületek fenntartását fizetjük" - írta a főpolgármester.

Azt is hozzátette, hogy ennek a kormánypolitikának a társadalmi, gazdasági és politikai következményei beláthatatlanok. Az önkormányzatok összefogása, közös fellépése, a választóink bevonása ebbe a küzdelembe elkerülhetetlen. Mert a városok kifosztása nem kormányzás! - olvasható bejegyzésében.

A kormány korábban már megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek vagy új adót vezessenek be.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!