Menyasszonya jó másfél évtizeddel ezelőtti különös kegyetlenséggel elkövetett megölése után, édesapja tavaly januári kivégzését is megúszta a tornyospálcai gyilkos. T. Béla ugyanis olyan fokú elmebetegségben szenved, hogy nem büntethető. A Nyíregyházi Törvényszék felmentette az emberölés vádja alól a férfit, és elrendelte a kényszergyógykezelését.

A 37 éves férfi féltékeny volt a kisvárdai szerelmére. Ezért 2003-ban egy augusztusi éjjel a diszkó után egy elhagyatott helyre csalta, majd egészen elképesztő kegyetlenséggel végzett vele. A lánynak kiszúrta a szemét, karóba húzta, majd felgyújtotta. A bíróság 2004-ben elrendelte T. Béla kényszergyógykezelését, amit egy fővárosi zárt intézetben hajtottak végre. Ez 2008 májusáig tartott, ekkor a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette azt, és a férfit az otthonába bocsátották.

Ezt követően a vádlott az édesapjával és az édesanyjával élt közös háztartásban a tornyospálcai házukban, és a családi gazdaságban dolgozott. Elmebetegsége már 2002 óta fennállt, rendszeresen gyógyszereket kellett szednie emiatt. A férfi tavaly januártól önkényesen csökkentette, majd abbahagyta a gyógyszerek beszedését, amitől a mentális állapota teljesen leromlott.

Fotó: Police.hu

Január huszadikán reggel munkásokat szállított a család gyümölcsösébe, majd hazaérve azt látta, hogy az édesapja nem érzi jól magát és az ágyon fekszik. A férfi magához vett egy 19 cm pengehosszúságú kést, majd mindenféle előzetes vita nélkül az ágyon fekvő édesapjára támadt, és 33 késszúrással megölte.

A férfi ezt követően az udvaron tartózkodó édesanyjának elmondta, hogy mit tett, majd megvárta a rendőröket. Amikor kivezették a házból, ordítozni kezdett a keresztapjával. Közölte vele, hogy ha lekerül róla a bilincs, akkor ő lesz a következő.

Az ügyészség emberölés bűntettével vádolta a férfit, de a kóros elmeállapota miatt azt indítványozta, hogy a bíróság mentse fel, és egyidejűleg rendelje el a kényszergyógykezelését. A férfi már az előkészületi ülésen beismerte a bűnösségét, de részletesen nem beszélt a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésről.

Az igazságügyi elmeorvos-szakértők egyértelműen kijelentették, hogy a férfi az egészségi állapota miatt nem volt képes tettét és ennek következményeit felismerni. A törvényszék tárgyalásra tűzte az ügyet, tisztázni kellett ugyanis, hogy a férfi a beismerő vallomás megtételekor tisztában volt-e nyilatkozata súlyával és annak következményeivel. Ezt követően újabb szakértőket hallgatott ki a bíróság. Megállapították, hogy a férfi nem volt tudatában cselekedete súlyának akkor, amikor a beismerő vallomást tette.

Pénteken a bíróság kihallgatta a férfi háziorvosát. A háziorvos elmondta, hogy T. Béla rendszeresen megjelent a kontrollvizsgálatokon, pontosan jelentkezett. 2017-től azonban folyamatos fájdalmakra hivatkozott az injekciós kezelések miatt, az injekció beadását követően a fájdalomtól napokig "húzta a lábát". Ezért édesapjával együtt kérték, hogy hadd állhasson át a gyógyszerekre. Ez 2017-ben meg is történt.

A bíróság a szakértők véleménye alapján megállapította, hogy a férfi kóros elmeállapotú, elmebetegségben szenved. Ez pedig azt eredményezte, hogy cselekménye elkövetésének következményeit nem tudta felmérni, illetve nem tudott a felismerésnek megfelelően cselekedni. A bíróság megállapította, hogy a T. Béla cselekménye nem bűncselekmény, de büntetendő cselekmény. A hatályos jogszabályok alapján azonban kóros elmeállapotú személy nem büntethető.

A kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyintézetben hajtják végre zárt, kórházi körülmények között. T. Béla az intézményt nem hagyhatja el, folyamatos felügyelet alatt áll majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!