A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közleményében úgy értékel, hogy a kormányzat meghallgatta március 20-án tett javaslatukat, és a jelenleg érvényben lévő - sok esetben a kis és közepes vállalkozások szempontjából versenytorzító - korlátozó intézkedéseket feloldja, amit a napokban a beoltottak száma átlépi a 2,5 milliót.

Kapcsolódó

Pintér Sándorra kell figyelnünk szerda délelőtt

A belügyminiszter határozatából tudhatjuk majd meg, hogy megvan a 2,5 millió beoltott. Még az is lehet, hogy már kedden este.

Az elmúlt hét vállalkozói jelzései alapján a következő lépésként azt javasolják, hogy a védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét. Így a gazdaság azon szereplői, akik eddig kénytelenek voltak működésüket felfüggeszteni - például a turizmusban és a vendéglátásban - is megkapnák az esélyt az újraindulásra azzal, hogy azok, akik a védettségüket igazolni tudják, igénybe vehetnék ezeket a szolgáltatásokat.

A védettség státuszának ellenőrzéséhez a kamara applikáció bevezetését javasolja.

Koronavírus - Még több hír a témában

WHO: nem rendkívüli, hogy az argentin elnök megfertőződött az oltás után

Még a Covid-19 elleni leghatásosabb vakcinák esetében is mintegy 10 százalékos a fertőzés veszélye.

Kétszer-háromszor annyi gyerek került kórházba, mint a járvány korábbi szakaszaiban

Az Európai Gyógyszerügynökség a következő napokban nyilatkozik az AstraZenecáról


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!