Aki szereti az empire stílust, az bizonyára ismeri Vogel Sebestyén Antal asztalosmester nevét. Az 1779-es születésű Vogel -Szászországból bevándorolt - édesapja nyomdokait követve nevelőjével, Kerner Antallal együtt a XIX. század első évtizedében nyitotta meg bútorgyárát. Üzemüket 1805-ben minősítették "gyárrá". 1804-ben készített remekével mesterré lett és elnyerte a pesti polgárjogot. Empire bútorművészetünk remekein kívül 1807-től fortepianók készítésével is foglalkoztak. A gyár ősi telephelyét a Dohány utcában található Kerner-házban és a vele szomszédos Hertschut-házban rendezték be.
Hogy a vásári időkön kívül is árusíthassák készítményeiket, valamint a Bécsből hozatott árut, 1805-ben lerakatot nyitottak a belvárosi Kemnitzer-házban, a későbbi Angol Királyné Szálloda második emeletén. A pesti, majd vidéki terjeszkedést követően az egész országban megjelentek a privilégiumot nyert, több tucat szakmunkást és segédet foglalkoztató manufaktúrából kikerült különböző szekrények és asztalok, almáriumok, tükrök, csillárok és selymek.
Empire stílus
A XVI. Lajos kori klasszicizmus csúcspontja, egyben lezáródása az empire stílus, ami Napóleon császársága idején (1804-1813) élte virágkorát. Elsősorban Napóleon palotáinak berendezésében nyilvánul meg az empire érzés. Rövid idő alatt (1795-1815) európai udvarok uralkodó stílusává vált. Főúri stílusnak is mondják, mintáit az ókori Rómából és még korábbról, Egyiptomból vette. Az empire enteriőr mereven ünnepélyes, szabályos, legtöbbször szigorúan szimmetrikus. A reprezentatív funkciójú termekben némi pózolás jut kifejezésre. A padló színes fanemekből összeválogatott, mintás, mozaikszerű táblásított parketta. A mennyezeten vagy antik utánzatú gipszkazettát, vagy egyszerű redőzött sarokstukkót találunk. A redőzésnek nagy szerepe van a gipszmunkáknál és a falak textilborításánál. A színek világos hatásúak, a falak a mennyezet többnyire fehér. A falakat mintázott papírtapétával vagy selyemmel is borították. Nem kímélték az aranyozást sem.
Munkái
1811-ben kapott megbízás alapján a Pesti Német Színház berendezését, 1817-ben pedig Huber József segítségével a debreceni Nagytemplom szószékét készítette. 1831-ben a Vigadó egy részének belső berendezésén dolgozott. I. Ferenc halálakor Vogel Sebestyén készítette a Nemzeti Múzeum leendő építészével, Pollack Mihállyal együtt a castrum dolorist (ünnepélyes ravatal) is.
Múzeumi gyűjteményekbe került több olyan bútora, amelyek egykor módosabb polgárok vagy arisztokraták otthonait díszíthették. Egyértelmű, hogy korai munkáira még elsősorban a biedermeier viszonylag puritán előadásmódja volt a jellemző. A későbbiekben egyértelműen az empire hatása alatt dolgozott. A fát többnyire feketére pácolta és a napóleoni korszak jellegzetes motívumaival (oroszlán, szfinx, szirén) látta el, s e faragásokat általában aranyozta is.
Most az ugyan ezzel a technikával készült több mint 211 éves karosszékét árverezik el, így a bútorgyűjtők igazi kincsre licitálhatnak 2021. december 8-án.
Négy, hasábos keresztmetszetű, lefelé enyhén vékonyodó láb, az elülsők aranyozott gömbön nyugszanak, a hátsók enyhén kifelé hajlanak. A kávára épített függőleges támasztó volutában csatlakozik a kartámlához, ennek két oldalát egy-egy faragott aranyozott rozetta díszíti. A hátsó lábak folytatása képezi a háttámla függőleges keretét, ennek félköríves felső részét rozetták és kerek mezőben tusfestéses tájkép díszíti. A vízszintes keret középső áttört faragványa Merkur-botot ábrázol. A más néven Caduceus az a pálca, mellyel kezében Hermest, mint az istenek hírnökét a görögök és rómaiak közönségesen ábrázolták. Eredetileg az áldást és gazdagságot teremtő erőnek, továbbá a bűvös hatalomnak élők és halottak felett szolgált jelképéül. Mint hírnöki pálca a békés érintkezés jele volt, kifejlett alakjában felső vége körül két kígyó tekerődzik egymás felé tartván fejeiket, valamint egy pár szárny is van még hozzáillesztve.
Anno egyébkén az egyre nagyobb megrendeléseknek köszönhetően Vogel Sebestyén a város legvagyonosabb polgárainak sorába küzdötte fel magát.
Életének tragédiája volt a nála húsz évvel fiatalabb feleségének, Lotténak gyógyíthatatlan elmebaja. A súlyos betegségen az sem segített, hogy a jeles asztalos 1826-ban pompás palotát építtetett kedvese számára a belvárosi Dorottya utcában.
Anker Klub
Néhány évvel később pedig felépült a ma is álló Paulay Ede utcai ház. A tudományos dokumentáció szerint a Pollack Mihály által készített terveket 1833-ban jóváhagyta ugyan a Szépítő Bizottmány, és az építés el is kezdődött, az épületből viszont igen kevés készült el. Ugyanis 1837-ben egy pesti bordélyházban holtan találták a bútorgyárost. Az elmebajjal küzdő fiatal felesége, illetve annak kijelölt gyámja pedig nem tudták befejezni a munkát. Az épület így negyedszázadon át mindössze raktárként működött, hiszen a pinceszintje és utcai homlokzata már elkészült, a telek jó részén azonban nem kezdődtek meg a felszínen folyó munkálatok.
Az átépítésre1860-ban újabb tervek születtek, ezúttal Wieser Ferenc (1812-1869) elképzelései szerint, aki egy jóval nagyobb, kétemeletes, kétudvaros, hat lépcsőházat magába foglaló lakóházra tett javaslatot. Ötletét a hatóságok is értékelték, és rövidesen engedélyezték a nagyszabású átalakítást.
Száz évvel ezelőttig teljesen átlagos lakóházként működött, 1920-ban azonban az akkor a Wertheimer Orfeumnak otthont adó szomszéd harapta ki a földszinti traktusa jó részét, melyet a helyükön ma működő Új Színház is használ: itt a ruhatár, a büfé, illetve a dolgozók és művészek által használt terek egy része is. Az 1951-ben részben munkásszállóvá vált ház 1952-ben kapott műemléki védelmet, ez azonban nem mentette meg az állapotromlástól: homlokzatán utoljára 1967-ben végeztek átfogó rekonstrukciós munkákat. Tavalyi hírek szerint az Anker hamarosan Luxushotellé válhat.
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
