A Fidesz öt évvel ezelőtt azt állította, hogy Juhász Péter bedrogozva rongálta meg Rogán Antal plakátjait, amiért Juhász akkor beperelte a pártot. A Fidesz másodfokon is elbukta a pert, azonban azóta sem utalták át azt a 200 ezer forintot, aminek megfizetésére kötelezte őket a bíróság - közölte Juhász Péter csütörtöki Facebook-posztjában.


A Fidesz letagadta a bíróságon, hogy ők küldték el a közleményt az MTI-nek, a párt ugyanis azt mondta, hogy az magától adta ki a nevükben. A pert egyébként az MTI is elbukta, de Juhász szerint ők lehozták a helyreigazítást és kifizették a bíróság által megítélt összeget.

A Fideszt végül így csak azért marasztalták el, mert honlapján közzétette a közleményből készült MTI-hírt, és megállapították, hogy 200.000.- forint sérelemdíjat kell fizetnie számomra. Ezt nem tették meg azóta sem, ezért végrehajtást kérek ellenük

- közölte Juhász.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!